2010. december 31., péntek

BUÉK!

Szilveszer - Újév

Az évkezdet napja hosszú történeti fejlemény eredménye. Az ókori Rómában március 1-vel kezdték az évet. Január 1. a Julius Caesar-féle naptárreform után, i. e. 153-tól vált évkezdő nappá, melyet Janus tiszteletére nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással ünnepeltek meg. A keresztény egyház éppen ezért e napot Krisztus körülmetélésének ünnepévé tette. Hazánkban az egész középkoron át az év kezdetét karácsonytól, december 25-től számították. A január 1-i évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI. Ince pápa tette meg e napot a polgári év kezdetévé. Az egyházi év advent első napjával kezdődik.

Újévi babonák, népszokások

Tréfák
  
Az idősebb lányok mellett a gazdákat is megtréfálták a legények. A kilincshez kecskét kötöttek, így a háziak nem tudták kinyitni az ajtót. Ennél elterjedtebb szokás volt, hogy a kertkapukat és az ajtókat kicseréltél egymással – esetleg elrejtették, gazdának olykor több napjába telt, amíg megtalálta a sajátját.
   A vénlánycsúfolás is része volt a csínyeknek. A legények szalmabábut állítottak azoknál a házaknál, ahol idősebb lány lakott, vagy felmásztak a háztetőre, és ott helyezték el a szalmát. Amennyiben a gazda szemfüles volt és észrevette a legényeket, elvitte a létrát, és csak másnap reggel hozta vissza, a legények pedig büntetésül egész éjjel a tetőn virrasztottak.

Ajándékozás
  
Az újév népies elnevezése kiskarácsony, s a nagykarácsonyhoz hasonlóan néhány településen ilyenkor is megajándékozták a gyermekeket. A meglepetést nem az angyalka, hanem az újévi csikó hozta. Természetesen az ajándék dióra, almára, pogácsára korlátozódott.

Újévköszöntés
  
Az újév köszöntésének két fontosabb formája alakult ki, az egyik a zajkeltés: éjfél után a fiúk koloppal, ostorral, kereplővel járták az utcákat, lármával köszöntötték az évet. A másik szokás szerint a fiúk házról házra jártak, köszöntő verseket és énekeket mondtak, jutalmul pedig tejet, diót vagy almát kaptak.

Tilalmak
  
Tilos volt kölcsönkérni és kölcsönadni bármit, beleértve a pénzt vagy a használati tárgyakat is. Aki korábban kölcsön kapott valamit, újév napjára visszaadta a tulajdonosnak.
   Tilos volt szárnyas fogyasztani, különben elrepül a szerencse. Helyette malacot ettek, mert az előretolja a gazdagságot.
   Tilos volt az asszonyoknak újév napján kimozdulni a házból, mert ha az első vendég nő volt, akkor balszerencse érte a háziakat.
   Újév napján tilos volt bármit kivinni a házból, mert a hagyomány szerint "elszáll a tehén haszna".
   Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól.
   Ugyanígy kerülendő volt mosni, teregetni, varrni, fonni, ez akár a család egy tagjának halálát is hozhatja!
   Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.
  
Gazdagság
A gazdák éjfélkor vizet húztak a kútból, amelyet aranyvíznek neveztek. Aki ivott belőle, arra gazdagság várt.

Jóslás
  
A leányok galuskába, gombócba vagy más nyers tésztaféle közepébe apró papírokat raktak, amelyeken egy-egy férfinév szerepelt. Pontban éjfélkor bedobták a forró vízbe, az elsőnek felbukkanó férfinév leendő párjuk nevét árulta el.
   Nem jövendőbelijükről, hanem a férjhezmenetelükről adtak hírt a malacok: a lányok kiszaladtak a disznóólhoz, megrúgták az ól falát, s ha a disznók röfögtek, biztos volt, hogy az új évben férjhez mennek.
   Az idősebb asszonyok ólmot öntöttek, amelynek a formája elárulta a jövőt. Például a bölcső alakú gyermekszületést jelzett.
   A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat. Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítani.

Hiedelem
  
Éjfélkor az állatok tudnak beszélni és elárulják, hogyan bánik velük a gazdájuk. 

Szilveszter

Mivel én legfeljebb teát főzni megyek ki a konyhába, miről másról is írhatnék, mint hogy mit együnk eme jeles napon-estén-éjszakán.
Szilveszterkor a lencsefőzelék hagyományos ételnek számít, hiszen a szaporaságot, jólétet jelképezi. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a lencse rendkívül egészséges: az egy bögrényi mennyiségből készült étel a felnőttek napi folsavszükségletének csaknem a 90 százalékát fedezi.
A 94 éves Róza mami azonban azt mondja, lencsét azért eszünk, hogy szépek legyünk, mákos csíkot, sütőtököt és babot pedig azért, hogy sok pénzünk legyen, annyi, ahány szem bab van a tálban. Vízkeresztig azonban kerülni kell a babból készült ételeket, különben kelésesek leszünk.
A csirke és a pulyka elkaparja, a disznó viszont előtúrja a szerencsét.
Régebben rétest is sütöttek szilveszterkor, hogy olyan hosszúra nyúljon az életük, mint a rétestészta.
Diót és szőlőt is ettek újévkor, mert attól egészséges marad az ember, savanyúságot azonban tilos fogyasztani, mert akkor egész évben savanyú lesz a kedve.

Szilveszteri lencsesaláta
Hozzávalók ( 4 személyre): 30 dkg lencse, 1 kiskanál só, babérlevél, ecet, 1-2evőkanál porcukor, 2 db közepes lilahagyma, kb. 3 dl víz, 2 evőkanál olaj (esetleg mustár).

Elkészítés: A lencsét sós, babérleveles vízben puhára főzzük, kihűtjük. A lilahagymát laskára vágjuk, majd elkeverjük a kihűlt lencsével. A vízben feloldjuk a cukrot, belekeverjük az olajat és az ecetet, ráöntjük a lencsére. Néhány órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek. A salátát gazdagíthatjuk zöldséggekkel, kockára vágott fetasajttal. Találásnál jól mutat, ha salátalevelkre halmozzuk a lencsét. 


2010. december 28., kedd

Levami™ (a magyar flubber?)

Azt hiszem, nagy feltaláló leszek.

A levami receptje (csakis lusta egyedülállóknak!):
Végy egy serpenyőt, és tegyél bele annyi étolajat, amennyivel amolyan tigi módra tükörtojást tudsz sütni (szóval se sokat, se keveset). Miután kimártogattad a tojás sárgáját, és megetted a fincsin remegő fehérjét, állapítsd meg, hogy kár lenne kiönteni az olajat (a visszaöntéssel meg ugyan ki bajlódik), és a serpenyőt tedd a konyhai radiátorra (olyan helyre, ahol nincs útban). A kilencediken különösen jók a feltételek a levami elkészítéséhez. Ahhoz, hogy tökéletes levamit kapj, nyáron érdemes tükörtojást sütni. A folyamat elengedhetetlen feltétele, hogy több teflonos serpenyőd legyen, így ne hiányozzon az az egy, amelyikben a jövendő levami érik.
Ha mindennel elkészültél, mosogasd el a tányérokat, evőeszközöket, rakj rendet a konyhában, ám a serpenyőt - lefedve - felejtsd a radiátoron... úgy kb. fél évre.
Karácsony előtt (vagy után), amikor is rájössz, hogy már a teádhoz sem férsz hozzá, magyarul, ideje lenne rendet rakni a konyhádban, ne sajnáld az időt, láss neki. S amikor a jól végzett munka örömével (és a frissen készült teával) be akarnál vonulni a szobába, hogy élvezd végre a pihenést, csodálkozz rá a radiátoron csücsülő, letakart teflonos serpenyőre emléktető azonosítatlan eredetű idegen tárgyra (amely sajnos rokonától, az UFO-tól eltérően nem repül). 
Tüzetesebb vizsgálat és szagminta vétele után rá fogsz jönni, hogy ezt az olajat te már bizonyosan nem fogod semmilyen sütésre felhasználni, és az edényt a mosogatóba száműzöd. Hétköznapi háziasszonyok persze valami egyszerű módszerrel megszabadulnak a némileg dohossá vált, és félig beszáradt-elpárolgott-kitudjamiértilyenkevés olajtól, ám a nagy feltalálóknak eszükbe ötölhet, hogy valaha, egy meg nem nevezett nagy cég marketingbemutatóján azt hallották, hogy a cég mosogatószere csak úgy minden segítség nélkül oldja a zsírt, olajat, stb. (esetleg fogat is lehet mosni vele, bár ezt inkább egy rokontermékkel - szintén literes kiszerelésben - szokták megtenni az izgága ügynökök:), és az adott mosogatószerrel bőségesen meglocsolják a kevéske olajat, majd állni hagyják. (Mint látjátok feleim szümtükkel, az új találmányokhoz bizony sok idő és türelem kell.)
Ha este otthagyod a mosogatóban az edényt, reggelre kelve összefüggő világos színű réteget találsz benne. Ha abba a tévedésbe esel, amibe jelen sorok írója is, akkor azt hiszed majd, megdermedt  a"zsír", mint az ételek tetején, és forró vízzel kezded el mosogatni az egyéb edényeket, mondván, majd csak felolvad.
Elárulom, nagy meglepetés fog érni. Nem olvad fel! Kísérletező kedvű tudósjelöltek még egy ideig próbálkoznak, majd a jól bevált megtapasztalás módszeréhez (empirizmus) folyamodva, merészen megtapintják a világos valamit. Tükörsima, csúszós felületet találnak. Aki fél év után szeretné visszakapni a serpenyőjét, kapirgálni kezd, és hökkenten tapasztalja, hogy a tükörsima felület alatt ragadós, rugalmas kocsonya leledzik, amelyet csak a széléről felfejtve lehet lekapirgálni a serpenyő aljáról. A dolog remeg, ragad és nyúlik. Mire kibányászod az edényből, kezdheted elölről a takarítást... a kezeddel, merthogy arról sem jön ám le ez a valami. Sőt azt kell tapasztalnod, hogy bár a nagyját kikapartad (tükörsima felület és ragadós, rugalmas, s immáron remegő kocsonya), a tapadófelület simán megül az edény alján, és egy tapodtat sem moccan onnan. Mindegy mivel esel neki, ő (az) levakarhatatlanul ott marad (és ragad), te pedig, miután ötleteid tárházát kimerítetted, sóhajtva elbúcsúzol a teflontól, és az anyagmintával elballagsz a találmányi hivatalba, hogy szabadalmaztasd a levakarhatatlan valamit (levami).
Reszkess Amerika (Robin Williams és Flubber),
jön a levami!!!

Ez itt a bizonyító erejű felvétel (amelyet elfelejtettem elkészíteni) helye.

2010. december 23., csütörtök

Kellemes ünnepeket!

Áldott, békés és boldog karácsonyt kívánok Mindnyájunknak!!!


Xmas :)

 
Ünnep
ő
itt
jár
már az
alkonyon
a fehér tájon
látom lábnyomát
puha bársony lepellel
csillagok aranyló fényén
a szívünkre simul az ünnep
bennünk élő gyermeki csoda
az érző várakozás betölti lelkünket
örömmel és áhítattal telik meg a szívünk
imádkozunk a kisded Jézus eljöveteléért
hit, remény, szeretet, jóság, béke és áldás
jöjjön el
megváltó
Jézus
Krisztus
lelkünk
kitárjuk
angyali
üdvözlet
érintse
szívünket
Kiss Virág
(2010. Karácsony)

2010. december 7., kedd

SEP

Újabb szórakoztató Susan Elizabeth Phillips regény jelent meg a Victoria Kiadó gondozásában.
Egy biztos tipp a romantika szerelmeseinek!

 Mint annyi mindent, Susan Elizabeth Phillips regényeinek felfedezését is romantikus barátaimnak köszönhetem. Először olvastam angolul, aztán a Victoria Kiadónak köszönhetően egyre több művét magyarul. SEP azon kevés írónők közé tartozik, akinek a könyvét bármikor és bárhányszor lekapom a polcról, sohasem unom meg olvasni és újraolvasni. LETEHETETLEN!!! A nagy kedvenc persze a Chicago Stars sorozat, noha kicsit sem értek az amerikai focihoz.
A kiadó most új könyvvel lepte meg a SEP-rajongókat. A fülszöveg olvastán máris összefut a nyál a számban...


Georgie Yorknak rossz napja van. Mi több, sorozatosan rossz napja van. Amerika egykori imádott gyereksztárjának látszólag minden összejött: sikeres karrier, vonzó férj, jó barátok. Szívdöglesztő férje, Lance azonban az ország-világ színe előtt elhagyja Hollywood legújabb irgalmas szamaritánusáért, a káprázatos színésznőért, Jade Gentryért. Egyik nap a sajtó rátámad Georgie-ra, hogy szembesítsék a hírrel, Jade terhes. Georgie nem tudja leplezni az elkeseredettségét. Könyörögni kezd egy távoli barátjának, Trevornak, hogy vegye feleségül egyetlen évre. Ám Trevor nem igazán szeretne élni a felkínált lehetőséggel. Georgie egykori filmbéli partnere, a kicsapongó Bramwell Shepard kihallgatja a beszélgetést, s ezt követően egyetlen lehetőséget sem hagy ki, hogy ugrassa Georgie-t. Bram, a hollywoodi fenegyerek sztárallűrjeivel tönkretette a saját karrierjét, gyakran néz a pohár fenekére, öntelt és nehéz kijönni vele. Georgie egészen Las Vegasig menekül előle. Ám micsoda véletlen! ott is összefutnak. Túl sokat isznak, és amikor másnap reggel felébrednek, kölcsönös megdöbbenésükre kiderül, hogy összeházasodtak. Georgie ráeszmél, hogy ez a saját malmára hajthatja a vizet, pláne ha sikerül meggyőznie a férfit hogy maradjanak házasok.

2010. november 23., kedd

Mennyi az annyi?

Nemrégiben olvastam valamelyik fórumozó társamtól, hogy szívesen fordítana, de... és egyebek mellett felsorolta, hogy a fordítók nem árulják el, mennyit keresnek.
Nem is tudom. Ez talán valami tabutéma? Sohasem jutott eszembe titkolni. Ha valaki megkérdezte, mindig kapott választ.
Többen is kérdezték, miért nem főállásban fordítok. Azt tudom, hogy szeretnék. Nem véletlenül végeztem el munka mellett még a fordítói oskolát. Papírost akartam, hogy akár vállalkozó is lehessek, ha akarok. Kérdés, hogy akarok-e.
A fordítói listán gyakran felmerül, hogy egyre kevesebb a munka (ezzel együtt úgy tűnik, hogy többnyire csak megélnek belőle). Ha az ember gyermeke szakfordító, és munkája is vagyon, akkor nem is lehet rossz. Nem nagyon követem az árakat, de karakterenként (leütésekként) egy forinttól két-három (sőt öt! - de ezt nehéz elhinni) forintig minden megtalálható.
Összehasonlításként. Amikor nyolc éve kezdtem, egy leütésem 40 fillért ért. Jó munkám eredményeként időközben jelentősen nőtt az ívenként kapott honoráriumom, így egy leütésem manapság már hatvan fillért ér. Hogy mennyi egy ív? Negyvenezer leütés.:) És hogy hány ív egy könyv? Ez is változó. Garwood könyvei 12-17 ív között mozognak. Eddig kettő volt húsz fölötti (és több nem is lesz:). Lehet szorozni, akinek kedve van. A bruttó összeget kapja meg.
És hogy ezért a soknak tűnő összegért mennyit dolgozok?
Igazából még sohasem számoltam össze, de elég változó, könyve válogatja. A Kert trilógiával pl. vért izzadtam. Nem azért, mintha olyan nehéz lett volna, na de a kertészeti részek... nekem, aki éppen csak megkülönbözteti a bokrot a kisnyúltól...
Mivel van főállásom, az időm nagy részét az viszi el. Csak a kívülállók hiszik, hogy a tanár nyolctól délig, rosszabb esetben kettőig bent van a suliban, semmit nem csinál, aztán hazamegy, lógázza a lábát, vagy feketén halálra keresi magát (ahogy azt egy volt főiskolai évfolyamtársam mondá, akinek az édesanyja tanár volt... vajh, milyen lehetett, ha a gyermeke ilyennek látta?).
Reggel hét-negyed nyolc körül érek a suliba, és többnyire kettő után végzek (néha jóval kettő után). A tanítással, felkészüléssel, javítással általában tíz-tizenkét órám meg el a napból (egyszer egy fél évig öt percre pontosan vezettem - akkor nem voltam ofő, és napi 11 és fél órát dolgoztam átlagban, de a papíron csak napi nyolcat volt szabad bevallani). Általában este nyolc után szoktam belekezdeni a fordításba, és attól függően, hogy bírom, dolgozok éjfélig, éjjel kettőig. Akkor viszont muszáj lefeküdni, mert fél hatkor csörög az óra. Segít, hogy délutánonként igyekszem egy fél óra-egy óra pihenést beszúrni. Hétvégeken pedig kialszom magam, olyankor akár hétig-nyolcig is ellustálkodom (igaz, van, amikor hajnali háromkor-fél négykor küldöm magam aludni, hogy most már elég legyen, mars az ágyba!)
Egy könyvre általában három hónapot kérek és kapok. Nem merem kevesebbre vállalni, mert vannak napok (pl. tegnap és ma), amikor képtelen vagyok rávenni magam a fordításra. Ilyenkor persze lemaradok, aztán pedig kapkodhatok... az nagyon nem jó. Mint a rossz diák, mindig megfogadom, ezentúl másként lesz, aztán marad minden a régiben.
30-50 éjszaka alatt végzek ki egy könyvet.
Megéri?
Nem tudom, csak azt, hogy
1/ imádom csinálni.
2/ ha nem imádnám is... a fizetésemből nemigen tudnék megélni, szóval mindenképpen kellene valami mellékest keresnem...
Akkor már miért ne olyat, amit szeretek és élvezek?

2010. november 8., hétfő

Álomvilág... (2)

Az üveggömb leesett és összetört.
Megkezdődtek a gimnáziumi évek... zöld köpenyben.
Ki is néztek rögtön az első napon.
Újabb törés.
A felsőbb osztályba járó fiúk különös, általam a mai napig kegyetlennek tartott tréfája következett.
Ezt sohasem tudtam kiheverni.
És a végső csapás: bekerültem az évfolyam legjobb magyarosai közé, és az első irodalomdolgozatnál döbbenten szembesültem a ténnyel: megszűnt a fogalmazóképességem.
Filmszakadás!
Soha, még magamnak sem mertem bevallani, milyen árat követelt tőlem a gimnázium négy éve és a viszonylagos jó tanulmányi eredmény.
És ami segített túlélni...
Hosszú-hosszú sötéten pergő filmkockák után megjelent a fény az alagút végén.
Álomország lassan újra felépítette magát.
Én fokozatosan eltűntem a főhős szerepéből, de megjelent Ő. 
Eleinte csak egy szőke srác, esendő, hétköznapi, aki fokozatosan nyerte el mai alakját.
A szereplők jöttek-mentek az évek során, ám ő maradt, és egyre tökéletesebb lett.
A kőszikla, akire mindig támaszkodhatok.
Csak épp nem Acheronnak hívják.
Ma fejeztem be Kenyon Sötét Vadász (Dark Hunter) sorozatának tizedik részét, és csak most,  a RÍT fórumán folytatott beszélgetés kapcsán döbbenten rá: saját Acheront teremtettem magamnak... mikor is? Legalább 25 évvel ezelőtt. Hiszen az én kősziklám is atlantiszi. Szőke (mint én... voltam), olyan képességei vannak, amiket néha még én is alig hiszek el, pedig én alkottam. Azért szeretem annyira Acheront, mert az én hősömre hajaz! Még most sem akarom elhinni.
Az egyetlen különbség, hogy az én hősöm nem halhatatlan testbe vagyon zárva. Újra és újra leszületik, egy bizonyos időponttól emlékszik is a korábbi életeire, rendelkezésére áll az összes korábbi tapasztalata (hajrá reinkarnáció!), és természetesen mostani életében, ebben a testben érte el a tökéletességet, és képes használni összes atlantiszi képességét. 
És a jelleme!... Minden megvan benne, amit Ashben is imádok. Vagyis Ashben van meg minden, ami olyan szerethetővé teszi az én kősziklámat.
Akkor most kibe is vagyok menthetetlenül és visszavonhatatlanul szerelmes?
Most sajnálom csak igazán, hogy nem tudok írni!
De talán majd egy következő életemben...

Álomvilág...

Álomvilágban élek!
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen.
Volt egyszer, hol nem volt egy kicsi lány, aki bármit csinált is, sohasem volt jó. Ügyetlen volt. Béna. 
Nem tudom, kire ütött ez a gyerek. Biztos, hogy nem az én lányom vagy! Még viselkedni sem tudsz! Szégyellem magam miattad... és ez így ment vég nélkül.
Mit tehet ilyenkor az ember leánya?
Teremt magának egy világot, amelyben minden szép és jó, amelyben ő az ügyes, az első, a legjobb, akire mindenki felnéz, akinek minden sikerül, aki... ó, igen, tökéletes!
Nem igazán tudok visszaemlékezni, mikor kezdődött, de alsóban már vagy olvastam, vagy álmodoztam, esetleg olvastam, majd a hősöket segítségül híva álmodoztam.
Eleinte osztálytársak és olvasmányok szereplői voltak a társak. Néha filmekből léptek ki, hogy kövessék a legjobbat... engem.
Ha éppen nem cukrásznak készültem (annyi fagyit ehet, amennyi csak belefér), akkor híres feltalálónak.
Felsős voltam, amikor megismertem Gorkijt és a gyerekkorát. Roppant mód tetszett nekem, hogy sokat olvasott, és híres író lett. Szaladtam is a magyartanáromhoz dicsekedni, én is folyton olvasok. Lehet belőlem író?
Komolyan készültem is az írószerepre Az osztály egyik legjobb fogalmazója voltam. Nem volt nehéz belekezdeni az első (és egyben utolsó) regényembe, melynek főhőse természetesen én voltam, szereplői az osztálytársaim. S habár akkoriban a para ismeretlen fogalom volt (legalábbis azokban a körökben, ahol én mozogtam), de nekem máris megjelent néhány egészen különleges tulajdonságom, amely alkalmassá tett a főhős (és nem főhősnő) szerepére. Az egyik legrokonszenvesebb természetesen az volt, hogy ott jelentem meg, ahol akartam, nemigen kellett buszra szállnom hozzá. (Hol volt akkor még Harry Potter és a hoppanálás?)
Aztán rákaptam az indiános könyvekre. Kell-e mondanom, kik lettek az új hősök.
Nyilvánvaló volt, csak egyetlen foglalkozással teljesíthetem be a hős szerepét: ha indián törzsfőnök leszek!
Csi Szo (Karl May) szőke volt, Pocahontas lány. Nincs itt semmi gond. A hátsó udvarban gyakorolgattam a késdobálást (az áldozatokat szépen elástam a szomorú fűt alatt :D), elolvastam mindent, amit  az indiánokról találtam, és az álomvilág hősei közt megjelent Asszovaum (Gerstacker: Az indián bosszúja), Magua (aki nálam pozitív hős), és maga Winnetou, akit aztán lekörözött Gojko Mitic és az általa alakított Osceola. Ők egyébként önálló életre keltek, családot alapítottak, magyar és német rokonságra tettek szert, és a mai napig léteznek Álomországban.
Nyolcadikos voltam, amikor megkaptam a szemüvegem, és ezzel komoly törést szenvedett főhősi pályafutásom...

2010. november 6., szombat

A nagy meglepetés... Roberts

Mielőtt fordítani nem kezdtem, nem mondhatnám, hogy tömegével olvastam a romantikus könyveket. Csak amikor rákaptam az ízére, lepődtem meg néha, hogy ettől vagy attól az írónőtől már olvastam. A kivételek között volt Nora Roberts. Igaz, róla sem tudtam, hogy nagyüzemben gyártja a könyveket, de a Quinn-fiúkat még én is ismertem... imádtam. Amikor aztán belemerültem a romantikába, és aha-élményként megéltem, hogy az angol tudással akár az írónők honlapját és egyéb romantikus oldalakat is meg lehet érteni (mint kiderült, a legtöbb országban a műfaj roppant népszerű, és véletlenül sem tartozik a lenézettek közé, mint nálunk), böngészni kezdtem. Így derült ki, hogy Nora megírta a folytatást, Seth történetét. Onnantól kezdve folyton azt lestem, megjelent-e már. Akkoriban az e-könyv még az idegen fogalom volt számomra, az onlány rendelés valami ijesztő dolog, így hát fel sem merült bennem, hogy akár angolul is elolvashatnám. Eljött a nap, amikor leadtam a soron következő Garwoodot (akkor még kinyomtatva a kiadóban), és izgatottan vártam, kapok-e újat. Kaptam. Nagy alakú, kemény fedeles, csodaszép borítós könyvet. Ránéztem a címére, aztán még egyszer, most már a dedós, "bogarásszuk ki betűnként" módszerrel, de jól láttam. Nora Robertset tartottam a kezemben... és igen! Seth történetét!!! El sem akartam hinni.
Hazaérve azonnal lekaptam a polcról az első három részt, és nekiláttam újra elolvasni. Nagyon jól akartam fordítani. Úgy, hogy senki se vegye észre, más fordította, más a stílus. Végig, amíg dolgoztam a könyvön, ott volt mellettem az első három rész. Újra meg újra fellapoztam, kerestem a megfelelő jelzőket, a szereplőkre jellemző szavakat, szófordulatokat, és... imádtam minden percét. Csak címet nem találtam neki. Leadni is az eredeti címén adtam le, mert úgy éreztem, azt nem szabad bántani. De a szerkesztő azt mondta, nem lehet. Hazafelé a három könyv címét ismételgettem és keresgéltem. Seth is révbe ér végre, csak ez járt az eszembe, és alig értem haza, már telefonáltam is vissza a szerkesztőnek: Biztos rév. Évekkel később tudtam meg, hogy a Reader's Digest válogatásában már egyszer megjelent a rövidített változata Hazatérés címmel. De jó, hogy a leadáskor még nem tudtam!

És egy érthetetlen szerkesztői (?) módosítás:
Ötvenévesen Cameron Quinn még mindig úgy nézett ki, mint egy igazi bajkeverő, írtam, nem hiába olvastam el legfeljebb ezerszer Cameron történetét. Ehhez képest a könyvben ez olvasható:
Ötvenévesen Cameron Quinn még mindig úgy nézett ki, mint egy igazi suhanc.
Több mint nyolc év telt el a megjelenés óta, és én a mai napig képtelen vagyok ezt az egy szót megemészteni. Valahányszor meglátom, a guta üt meg. Honnan? Hogyan? Mi járt a szerkesztő fejében, amikor ezt leírta? Vagy a nyomdában szórakozott valaki? Próbálom magam elé képzelni az ötvenéves suhancot, de... 


 
Seth Quinn végre hazatért.
Hosszú utazás volt. Egy drogfüggő anyával terhelt nehéz gyermekkor után végül a Quinn család fogadta be és a három Quinn testvér nevelte fel szeretettel és odaadó gondoskodással.
A felnőtt férfi híres festőként tér haza Európából, és végleg letelepszik Maryland partvidékén. Körülötte ott van Cam, Ethan és Phillip, a feleségeik és gyerekeik, az egész kiterjedt Quinn-klán meghitt zűrzavara. Végre újra otthon lehet a kék-fehér öreg házikóban, ahol a mólónál mindig ringatózik egy hajó, a tornácon hintaszék, és az udvaron kutya játszik.
De sok változás történt, mióta elhagyta Saint Christopher városát – köztük a legizgalmasabb Dru Whitcomb Banks jelenléte. A nagyvárosi lány, aki virágüzletet nyitott a tengerparti városkában, függetlenségre vágyik, és igazi kihívásnak tekinti, hogy gazdag és befolyásos kapcsolatai nélkül is boldoguljon az életben. Seth újabb kihívást jelent számára – olyat, amelynek nem tud ellenállni.
Vihar készülődik, mely próbára teszi kapcsolatukat. Dru a múltja miatt óvakodik egy újabb csalódástól és nem könnyű elnyerni a bizalmát. Seth a múltja miatt egy zsarolás céltáblája lesz. A titok, melyet évek óta rejteget, kitöréssel fenyeget, veszélyeztetve új életét és új szerelmét…

2010. november 1., hétfő

És a többi... Buchanan 7.


Julie Garwood izgalmas, szenvedéllyel és kalandokkal teli romantikus krimijében ismét találkozhatunk a népszerű Halállista hőseivel. Sophie Rose, a kemény és elszánt újságíró apja Bobby Rose, a nyájas, elbűvölő és jóképű úriember, aki azonban történetesen hírhedt tolvaj is. Amikor a neves chicagói napilap, ahol Sophie dolgozik, ragaszkodik hozzá, hogy írjon egy expozét szélhámos apjáról, a lány megtagadja, otthagyja az állását, és egy kisebb lapnál helyezkedik el. Itteni munkája során nagy bűnügyek helyett kénytelen beérni helyi hírességekkel, mint például az öt kilométeres futóversenyek többszörös győztesével, akinek egyik ismertetőjegye egy bolondos piros zokni. Mindössze ez a piros zokni, Sophie névjegyével a belsejében az, amit William Harrington, a futóbajnok után találnak, akit az alaszkai Prudhoe Bayben ér a szörnyű halál. Az alaszkai rendőrök tudni szeretnék, miért vitte magával Harrington Sophie névjegyét. A csalhatatlan szimatú Sophie egy jó sztori reményében útnak indul északra. Nem is sejti azonban, hogy útja során milyen veszélyek leselkednek rá. Egy sikertelen merénylet után az FBI testőrt állít mellé a nyers, ám roppant vonzó Jack MacAlister személyében. A zord alaszkai vidék megpróbáltatásai közepette amolyan kénytelen-kelletlen szövetséget kötnek egymással, amelyet tovább bonyolít feltámadó érzéki vágyuk. Hamarosan azonban rá kell döbbenniük, hogy az életük forog kockán, mert ellenfeleik semmitől sem riadnak vissza, hogy megőrizzék titkukat.

A nagy csalódás... Buchanan 6.


Jordan Buchanan boldog, amiért fivére és legjobb barátnője egymásra talált. Az esküvő nagyszabású eseménynek számít, ráadásul történelmi jelentőséggel is bír, hiszen egy Buchanan és egy MacKenna esküszik egymásnak hűséget. Két ősi család sorsa fonódik egybe. Minden rendben is zajlik, amíg meg nem jelenik MacKenna professzor, aki azt állítja, őt is meghívták a jeles eseményre. A bogaras történelem professzor "rossz vérről" beszél, kibékíthetetlen, a középkorba visszahúzódó családi viszályról a két nemzetség között, és a kincsről, melyet a Buchananek raboltak el a MacKennáktól. Bár Jordan érdeklődését felkelti a professzor elbeszélése, vádjait, melyek szerint a Buchananek megbocsáthatatlan gaztetteket követtek el a MacKennák ellen, gyanakvással fogadja. Amikor Noah Clayborne azzal vádolja, hogy Jordan saját biztonságos csigaházának foglya, a lány elhatározza, bebizonyítja, hogy férfi tévedett. Kalandos utazásra indul a texasi poros és unalmas kisvárosba, Serenitybe, hogy bizonyítékokat keressen a professzor kutatási eredményeinek igazolására vagy megcáfolására. Nem is sejti, hogy ármány és veszély leselkedik rá, amely árnyékként fogja követni egészen bostoni otthonáig, és az életére tör. Nagy hatalommal bíró bűnöző, évek óta a mélyben lappangó titok, egy váratlan szerelem, mely minden védőbástyát lerombol... 


    Nem is kérdés, hogy Garwood hősei közül Brodick és Noah Clayborne (esetleg az őse, Cole Clayborne - Ha eljő a tavasz) magasan kiemelkedik. Az egyikbe feltétlenül beleszeret egy romantikus lelkületű hölgy ). Mivel nekem a Buchanan sorozat volt az első Garwood élményem, természetesen Noah volt az első nagy szerelem (aztán persze jött a többi, ráadásul nem csak Garwood létezik a világon ). Már az is csalódás volt, hogy kötetről kötetre kevesebbszer szerepelt, de amikor végre megkapta a sokak által várva várt saját történetet. Háááát... valljuk meg, eléggé laposra, sótalanra sikeredett. Még szerencse, hogy Noah így is Noah maradt.

Buchanan 5.



Kate MacKenna sikeres lány Charlestonban (Dél-Karolina), de most mintha maga a sors fordulna szembe vele, méghozzá halálosan. Miközben az egyik barátja birtokán van, ahol egy feltűnni vágyó festőnő kiállítására készülnek, Kate-et majdnem megöli egy robbanás. Amikor hazakerül a kórházból, mellbe vágja a hír, hogy veszélybe került sikeres illatszergyártó cége, amelyet ő alapított. Kiderül, hogy elhunyt édesanyja a céget használta fel ellentételként egy hatalmas kölcsönhöz, amit három héten belül vissza kell fizetni. Később Kate-et fölhívja legjobb barátnője, Jordan Buchanan, aki egy kisebb műtét miatt kórházba kerül Bostonban. Kate azonnal elindul a barátnőjéhez, hogy a bajban támasza legyen. Amikor végre megtudja, hogy Jordan meg fog gyógyulni, Kate olyasmit tesz, ami egyáltalán nem jellemző rá: egyéjszakás kalandba bonyolódik Jordan bátyjával, Dylannel. Amikor magához tér, hazautazik, és elhatározza, visszatér a megszokott életéhez, és megmenti a cégét. De a balsors folyton közbeszól.


 Ez a könyv nem az enyém volt. Nem véletlen. Inkább a régen vágyott Váltságdíjat (és A titkot) választottam, és nem bántam meg. Talán nem szép dolog más munkáját bírálni, de miért pont most javulnék meg?
"Jordan mindig szexgépnek nevezte legidősebb bátyját." - írja a fordító, elárulva, hogy még véletlenül sem olvasta a Halállistát, melyben benne vagyon a Buchanan testvérek sorrendje: Theo, Nick, Alec, Dylan, Mike, Jordan, Sydney, Zack. (Lehet, hogy csak én hiszem, hogy a fordítói munkához hozzátartozik az előzmények ismerete is -- persze, csak ha lehetőség van rá.) Az angol eredetiben older brother , azaz báty szerepel. Ez a baki azért érdekes, mert amúgy később többször is szerepelnek Dylan bátyjai, ami ugye elég érdekes, ha ő a legidősebb.
Be kell vallanom, mivel angolul olvastam (azt hittem, én fogom fordítani), eredetileg eszembe se nagyon jutott, hogy kezembe vegyem a magyar változatot. Kicsit belenéztem, hogy összehasonlítsam a saját fordításommal (az első nyolc fejezetem kész volt, mikor kiderült, hogy nem az enyém:), aztán letettem. Csak akkor vettem elő újra, amikor a fórumon az egyik lány értetlenül kérdezte, mi a manó az a "betámítson". Én sem tudtam, ezért előkaptam az angol változatot megnézni...
> I didn't like the idea of any man coming to save the day...
     Nem kedvelem az ötletet, hogy bárki csak úgy betámítson és megmentsen…

Talán beállítson akart lenni. Mindenesetre kíváncsiságból továbbolvastam egy-két oldalt, és amikor vagy tucatnyi kisebb-nagyobb eltérést találtam, ismét letettem a könyvet. Álljon itt egy-kettő.

> "Jordan can't make me do anything I don't want to do." (Jordan semmire sem tud rávenni, ha én nem akarom.)
   - Jordan egyáltalán nem bírt rá semmire. Én akartam megtenni.
> Ha. Of course she could... (Haha. Dehogynem tud... - mármint rávenni a bátyját bármire:)
   Haha! Naná, hogy Jordan volt...
> but she was… comfortable with Dylan. (...kellemesen/jól érezte magát Dylannel.)  
   ... de olyan kényelmesen érezte magát Dylannel.
> It was a reasonable conclusion. The man was grinning like an idiot. (Ésszerű következtetés volt, hisz a férfi úgy vigyorgott, mint valami idióta.)
   Ez volt az egyetlen ésszerű következtetés. S ráadásul úgy vigyorgott, mint valami idióta.
> Kate couldn't believe how disgruntled she became. (Kate el sem hitte, milyen rosszkedvű lett a látványtól.)
   El sem tudta hinni, hogy mennyire undorodik a látványtól.
> (What did she care about his love life?)  Apparently far more than she wanted to, she admitted. (Nyilvánvalóan sokkal több, mint szeretné, ismerte/vallotta be magának.)
   (Mi köze a másik szerelmi életéhez?) Aztán bevallotta, hogy sokkal több, mint amennyire vágyik.
> …she went to a hardware store, got what she needed, and impressed her roommate by doing it all herself. (… elment egy vasboltba, megvette, amire szüksége volt, aztán egyedül fel is szerelte, lenyűgözve ezzel a szobatársát.)
   …elment egy vasboltba, megvette, amit kellett, és addig győzködte a szobatársát, amíg az fölszerelte a reteszt. (kis különbség, nemdebár?)
> Don't sell her short, Kate. (Ne becsüld le, Kate!)
   - Ne akard felületesnek beállítani, Kate!
> I was having too much fun watching you get all riled up. (Túlságosan jól szórakoztam azon, ahogy figyeltem, hogyan húzod fel magad.)
   - Mert igen jól szórakoztam azon, hogy téged figyel telek, amint ideges vagy.

És mindez alig több mint két oldalon. Itt feladtam, bár ennek fényében valószínűleg érdekes lenne átböngészni a könyvet.

ui.: kíváncsiságból rákerestem: betámít jelentése - betoppan (megint tanú'tam valamit)

És a többi... Buchanan 3.-4.



Avery Delaney egész életében arra törekedett, hogy maga mögött hagyja a múltját. Alig háromnapos volt, amikor pénzsóvár anyja elhagyta. Nagyanyja és Carolyn nagynénje nevelte fel. Tizenegy éves korában tanúja volt nagyanyja erőszakos halálának, majd őt magát is lelőtték, és halálra szánva magára hagyták. Csodával határos módon mégis életben maradt. A támadója egy floridai börtönben tölti büntetését. Az átélt drámai élmények nem múltak el nyom nélkül Avary életében. Mivel éles eszével képes a rendelkezésére álló adatokat rendszerezni és megfelelő következtetéseket levonni, ezért elemzőként dolgozik az FBI-nál. De képességeit rövidesen egy olyan ügyben kell felhasználnia, amely fájdálmasan közelről érinti. Avery munkamániás nagynénje biztosra veszi, hogy a ( reményei szerint hamarosan ex-) férje szerzett neki beutalót a Colorado hegyei közt megbúvó luxusüdülőbe. Eleinte vissza akarja utasítani, de végül úgy dönt, hogy megérdemel egy kis pihenőt a reklámvilág gyilkos versenyében. Sikerül rábeszélnie unokahúgát is, hogy csatlakozzon hozzá. De Carolyn sohasem érkezik meg az üdülőbe. Egy elbűvölő mosolyú, kellemes modorú, de aljas terveket szövő, jóképű idegen hamis ürüggyel elcsalja egy elszigetelt hegyi villába. A férfit Monknak hívják, és hírhedt bérgyilkos. A csekély rendelkezésre álló nyom alapján próbálja Avery megtalálni és megmenteni Carolynt és ... kicselezni a profi gyilkost, aki egy őrült, gyilkos bosszúra vágyó nő eszköze egy gondosan kitervelt összeesküvésben. 



Julie Garwood legújabb műve, a Halállista ördögi vadászatra hívja olvasóit. A chicagói nyomozónak, Alec Buchanannek felajánlják, hogy lépjen az FBI szolgálatába. Előbb azonban teljesíteni kell egy utolsó megbízatást: a testőr szerepét kell betöltenie a gazdag örökösnő, Regan Hamilton mellett. A csinos szállodatulajdonos-nő talán halálos bajba keveredett. Regan sejti, hogy akkor kezdődött minden baj, amikor beleegyezett, hogy segít újságírónő barátnőjének leleplezni az önjelölt gurut, aki a magányos nők közül szedi áldozatait. Valószínű, hogy a minden hájjal megkent Dr. Lawrence Shields felelős egyik rajongója haláláért. Abban a reményben, hogy sikerül valamilyen bizonyítékot találni ellene, Regan jelentkezik Shields szemináriumára. Az ismerkedési esten Shields megkéri a résztvevőket, hogy írjanak egy listát azokról az emberekről, akik fájdalmat okoztak nekik. A terapeuta meg is kérdezi a hallgatóitól: jobb lenne-e a világ, ha ezek az emberek nem léteznének többé? Regan is megírja saját halállistáját. Amikor azonban elhagyja az összejövetel színhelyét, valaki megtámadja, és elveszi a papírjait. Regan névsora egy őrült gyilkos kezébe kerül, aki úgy dönt, hogy valósággá teszi a halállistát. Amikor a listáján szereplő első ember meghal, majd újabb listatag kerül a halottasházba, Regan döbbenete rémületbe csap át. Úgy tűnik, a kegyetlen gyilkos a nő minden lépését figyeli, Regannek azonban biztonságérzetet ad feltámadó és viharossá fokozódó vonzalma Alec Buchanan iránt... Izgalom, feszültség és finom humor jellemzi Julie Garwood legújabb regényét.

És a többi... Buchanan 2.


Theo Buchanan igazságügyi minisztériumi ügyvéd. Egy díjátadó ünnepélyen rosszul lesz, kórházba szállítják, ahol a gyönyörű sebésznő, dr. Michelle Renard megmenti az életét. De nem csak élet és halál az, ami elcsábítja Theót - le kell lepleznie egy bűnbandát, amelynek tagjai mindent elkövetnek, hogy titkuk ki ne tudódjon. Fogjuk Klubnak nevezik magukat: négy fehérgalléros bűnöző. Tevékenységük következtében dollármilliók vándorolnak a Kajmán-szigeteken lévő bankszámlájukra. A csoport megegyezett, hogy addig nem nyúlnak a pénzhez, amíg 40 millió dollár össze nem gyűlik. Csakhogy vezetőjük, John kezdi elveszteni a lába alól a talajt. Felesége halálos betegsége kis híján csődbe jutattja. Tudja, mi a teendő, és barátaihoz fordul segítségért. Elhatározzák, hogy segítenek John feleségét megszabadítani szenvedésétől. De a kegyes halál és a gyilkosság közti határvonal könnyen elmosódik... Julie Garwood utánozhatatlan, az emberi lélek legnagyobb mélységeit feltáró stílusával alkotta meg legújabb regényét is, amelyben modern korunk bűnőzőinek mesterien megírt jellemrajzát tárja olvasói elé


A nagy kedvenc. 
Történelmi romantika (ezen belül a XI. századi skótok), a Regency kora,  vadnyugati történetek és a mai korban játszódó romantikus krimik - Garwood ezekben a műfajokban alkot, és mindegyikben van egy kiemelkedő könyve. A Buchanan sztorik közül a Kegyes halál viszi a pálmát, méghozzá magasan. Nekem mindegyik könyve tetszett, de a többi még csak meg sem közelíti Theo és Michelle történetét. Milyen kár, hogy  a fordító (angol szakos létére) kicsit sincs tisztában az amerikai jogrendszerrel. Szóval, akkor mi is a foglalkozása ennek a Theo gyereknek? Ügyvéd avagy ügyész??? Tudjátok mit, maradjunk az edzőnél...

2010. október 28., csütörtök

az első


Julie Garwood: Szívtipró
(Buchanan 1.)

   Tom a jóképű fiatal pap egy forró nyári napon a gyóntatószékben várja a bűneiket megbánó hívőket. Már éppen menni készül, amikor a fülkébe egy férfi lép, aki Szívtipróként mutatkozik be, és gyónni kezd. A férfiról kiderül, hogy többszörös gyilkos, és túl sok mindent tud Tomról. Gyónását azzal fejezi be, hogy következő áldozata Tom gyönyörű húga, Laurant. Tom segítségül hívja az FBI-nál dolgozó gyerekkori barátját, Nicket, aki ettől kezdve Laurant testőre lesz. Amikor Szívtipró ismét jelentkezik azzal, hogy nem bírta kivárni, míg elkaphatja Laurant-t, és addig is meg kellett ölnie egy másik nőt, a holttest felfedezése után az FBI is bekapcsolódik a nyomozásba. Szívtipró egy magnókazettát is eljuttat a rendőrségre, melyen a meggyilkolt nő halálsikolyai hallhatók.Nick és Laurant eközben eljátsszák az amerikai kisváros lakóinak, hogy jegyben járnak, annak érdekében, hogy kiugrasszák a gyilkost rejtekhelyéről. A színjáték egy idő után azonban már nem színjáték, ugyanis a két fiatal között mély, szenvedélyes szerelem szövődik.




 "I know who you’ll call first. Your hotshot friend with the FBI..." 
 - Tudom ám, kit fogsz először hívni. Gyorstüzelő barátodat, az FBI-tól.
    
   Nna igen. Hiszitek vagy sem, az akkori szótáramban nem volt benne a szó. Felkutattam érte a netet, és sehol nem találtam rá semmit... hát kiötlöttem rá valamit. Sajnos, nem talált.  (hotshot = nagymenő, nagyágyú)


... the pyramid of unpacked boxes (...) with hostile notes Scotch taped to them.
A dobozokon Scotch által felragasztott barátságtalan rövid feliratok szerepeltek.

   Olyan logikus, nem? Nagybötű, múlt időnek látszó alak, minden a helyén van. Mondhatom, ugyancsak meglepődtem, amikor nálam sokkal alaposabb és okosabb barátosném (Aggee, vajon hol lehetsz?) közölte, hogy a Scotch (tape) egyebek közt celluxot is jelent. Vagyis szó sincs semmiféle titokzatos Scotchról (hú, de szomjas lettem!), a dobozokon celluxszal felragasztott kurta jegyzetek fityegtek...


He dove into the car, leaving the door open as he reached over to pull a Glock and another magazine out of the glove compartment. 
          Beugrott a kocsiba. Az ajtót is nyitva hagyta, egyből a kesztyűtartóhoz kapott, türelmetlenül félrelökte a Glockot és egy másik magazint.


   Valahogy úgy érzem, ezzel a mondattal sohasem fogok dicsekedni. A döbbenetes az, hogy a könyvben legalább fél tucatszor helyesen fordítottam a magazine szót tárnak. Békés, kevésbé ifjú hölgyként fogalmam sem volt, mi az a Glock, de tény, hogy amikor beírtam a keresőbe, a képtalálatok valamiért nem fegyvert, hanem valóban magazint hoztak ki. (Ki tudja, mit szúrtam el.) És ha csak ennyi lenne a hiba... mert ugye véletlenül sem félrelökte a végül is pisztolynak és tárnak bizonyuló "Glockot és egy másik magazint", hanem előhúzni óhajtotta a kesztyűtartóból.  Istenkém, kicsire nem adunk (nagyra meg nem nézünk). 

 

2010. október 27., szerda

És így folytatódott...

Az élet megy tovább...
Túltettem magam a csalódáson, és folytattam a mindennapi ingázást Tököl és a XVII. kerület között, de ki tudja, miért, egyre fáradtabban. És akkor jött a nagy ötlet: el kell adni a lakást, és a sulihoz közelebb venni egyet. Valamivel több mint egy évembe került, de sikerült! Négy-öt óra utazás helyett 5-10 perc séta.
Micsoda különbség!
Közben a Stewart könyv sem pihent. Több kollégám is elolvasta. A fogadtatás vegyes volt (egy krimikedvelő nem feltétlen hódol be a romantikának :)
- Egész jó. Sokkal jobb stílusban íródott, mint sok hasonló könyv - mondta Sas Erzsi, a matekosunk, és engem azóta is, valahányszor eszembe jutnak a szavai, ugyanaz a hitetlenkedés, majd forró hála fog el, amit akkor éreztem.
Elismerés ide vagy oda, az időközben szépen kinyomtatott, meggyűrűzött "mű" továbbra is a fiókban pihent.
Ám az Erzsi név jó ómen.
Tomcsányi Zsóka kolléganőm volt az, aki miután elolvasta, "letámadott": - Miért nem viszed el egy kiadóhoz?
Én? Éééén?????
Ez már nem is a hét vicce, hanem egyenesen az évszázadé.
Hiszitek vagy sem, Zsóka erre hóna alá csapta első zsengémet, kért tőlem egy szinopszist (majd elmagyarázta, mi az, mert legyen bár az ember leánya oly szép, okos és főleg tökéletes, mindent azért mégsem tudhat :D), és elindult a kiadókhoz. Majd' tíz éve már, de még most is alig hiszem el.
Nem egy, nem kettő kiadót járt meg, amikor a sokadik után azzal jött be a tanáriba, hogy a Gabo szerkesztője azt mondta, ezt ugyan nem adják ki, de hívjam fel.
És a hónapok csak teltek...
Még szerencse, hogy Zsókát sem akármilyen fából faragták, addig piszkált és rágta a fülemet, míg minden bátorságomat összeszedve telefont ragadtam (aki ismer, tudja, milyen szinten "szeretek" telefonálni).
Létrejött az első találkozó, melyről egy számomra teljesen ismeretlen írónő  -  Julie Garwood  -  könyvével jöttem el... lelkesen és tele rémülettel. Olyan hosszúnak és olyan angolnak tűnt... és milyen sok függött tőle.
Még aznap belekezdtem a fordításban, és röpke nyolcvan oldal után megtanultam, előbb egyben el kell olvasni a könyvet, ha nem akarok állandóan visszaszaladgálni javítani.
Csikorogtak a fogaskerekek, folyt a verejték, lassan haladt a munka... de legalább annyit fejlődtem az évek során, hogy számítógépet már egészen profin megkülönböztettem a tévétől, videótól és egyéb furcsa, árammal működő és mindenféle hangot kiadó szerkentyűtől. Nem fakadtam rögtön sírva, ha kiírt valamit... előbb próbálkoztam, majd kétségbeesetten rendszergazdiért sikítottam. Szóval elmondhatom, egyre profibb lettem.
Zsóka önfeláldozóan vállalta, hogy átolvassa remekművemet, mert először is biztos voltam benne, hogy több lesz a helyesírási hiba, mint a betű, másodszor, ő a magyaros, és különben is neki köszönhetem ezt a kalamajkát, hát vízben ne hagyjon.
Zsókának szerencsére tetszett a könyv, és én is nagy megnyugvással tapasztaltam, hogy még tudok helyesen írni.
Így aztán rengeteg izgalom után leadtam életem első hivatalos fordítását (alig három-négy durva és kevésbé durva fordítási hibával), Julie Garwood Szívtipró c. művét, és izgatottan vártam, megfelel-e, kapok-e másikat...

2010. október 26., kedd

Miért Cariad?

Mert a "ljubov" hülén fest átírva... :)


cariad - velszi (walesi) eredetű -- jelentése
       SZERETET, SZERELEM



és még néhány más nyelven:

albán: dashuri
angol: love
aragó: aimor
bulgár: любов
cseh: láska
dán: kærlighed
eszperantó: amo
észt: armastus
finn: rakkaus
flamand: liefde
francia: amour
holland: liefde
horvát: ljubav
indonéz: cinta
ír: grá
katalán: amor
latin: amor
lengyel: miłość
litván: meilé
német: Liebe
olasz: amore
orosz: любовь
román: dragoste
spanyol: amor
svéd: kärlek
szlovák: láska
szlovén: ljubezen
szuahéli: upendo
zulu: uthando

Forrás: Logos Dictionary

Így kezdődött...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanárnéni kevés önbizalommal és néhány jó baráttal. Közülük az egyiknek az egyiknek volt egy kis kiadója. Tőle kaptam néha angol könyveket, hogy olvasnám el, mondanék véleményt róla. Így került hozzám egy Stewart könyv, ami nálam is maradhatott. Romantikus volt...
Akkor persze még nem tudtam, hogy a romantika valami titkolni való dolog.
Az ég tudja miért, egyik nap nekiültem, elővettem az angol szótárat, egy kis alakú négyzetrácsos (leánykori nevén kockás) füzetet, és elkezdtem fordítani. Csak úgy.
Nyári szünet volt, időm, mint a tenger, és akkoriban még az árnyékban negyven fok sem volt divat.
Betelt az első füzetecske, és én pirulva, dadogva, rengeteg szabadkozás közepette adtam át legesleg barátnőmnek. A barátság okán őszinte kritikát kértem.
Ancsa másnap felhívott és csak annyit mondott: Folytasd!
A.B.Cee barátom pedig megígérte vala, ha augusztus elsejéig elkészülök vele, kiadja.
Hittem néki, s megkezdődött a nagy zokogások nyara.
Na, nem mintha a fordítás gondot okozott volna (legfeljebb néha), de a számítógép, amit azon a nyáron láttam és próbáltam használni először... Néha a fél délutánt átsírtam, mire hazaért a szomszéd, és két mozdulattal megmentette az anyagot és az életemet. (Pedig gondosan fel volt írva, mikor melyik gombot kell megnyomni...)
És mégis elkészült a nagy mű!
Olvastátok? Neeem???
Nem csoda.
Mire kiadásra került volna a sor, a kiadó csődöt mondott, és a barátnak hitt barát nagy ívben tett rám.
Adott ugyan egy nevet, akit megpróbáltam elérni, s amikor sikerült hitegetett egy ideig, sőt... még ő hívott, hűű de tetszik a stílusom, lefordítanám-e  a Jane Eyre-t. Nem értettem a dolgot. Tudtommal a Jane Eyre már létezik magyarul... de ő csak győzködött, hogy újat akar, és majd keres.
Azóta is keres (ez úgy 13-14 éve történt), és már nagy eséllyel meg sem fog találni, mert elköltöztem a vidékről.

A vérrel, verejtékkel és tengernyi könnyel fordított mű pedig az íróasztalfiók mélyére került.

2010. október 25., hétfő

bejelentkezés :)

Üdv Mindenkinek!

Eredetileg csak egy barátnőm blogját szerettem volna elolvasni, erre ide jutottam.
Még sohasem csináltam ilyesmit, és tekintetbe véve, hogy mennyi időm van, valszeg ez az első és utolsó bejegyzésem, de legalább elmondhatom, hogy van egy blogom!