2010. november 23., kedd

Mennyi az annyi?

Nemrégiben olvastam valamelyik fórumozó társamtól, hogy szívesen fordítana, de... és egyebek mellett felsorolta, hogy a fordítók nem árulják el, mennyit keresnek.
Nem is tudom. Ez talán valami tabutéma? Sohasem jutott eszembe titkolni. Ha valaki megkérdezte, mindig kapott választ.
Többen is kérdezték, miért nem főállásban fordítok. Azt tudom, hogy szeretnék. Nem véletlenül végeztem el munka mellett még a fordítói oskolát. Papírost akartam, hogy akár vállalkozó is lehessek, ha akarok. Kérdés, hogy akarok-e.
A fordítói listán gyakran felmerül, hogy egyre kevesebb a munka (ezzel együtt úgy tűnik, hogy többnyire csak megélnek belőle). Ha az ember gyermeke szakfordító, és munkája is vagyon, akkor nem is lehet rossz. Nem nagyon követem az árakat, de karakterenként (leütésekként) egy forinttól két-három (sőt öt! - de ezt nehéz elhinni) forintig minden megtalálható.
Összehasonlításként. Amikor nyolc éve kezdtem, egy leütésem 40 fillért ért. Jó munkám eredményeként időközben jelentősen nőtt az ívenként kapott honoráriumom, így egy leütésem manapság már hatvan fillért ér. Hogy mennyi egy ív? Negyvenezer leütés.:) És hogy hány ív egy könyv? Ez is változó. Garwood könyvei 12-17 ív között mozognak. Eddig kettő volt húsz fölötti (és több nem is lesz:). Lehet szorozni, akinek kedve van. A bruttó összeget kapja meg.
És hogy ezért a soknak tűnő összegért mennyit dolgozok?
Igazából még sohasem számoltam össze, de elég változó, könyve válogatja. A Kert trilógiával pl. vért izzadtam. Nem azért, mintha olyan nehéz lett volna, na de a kertészeti részek... nekem, aki éppen csak megkülönbözteti a bokrot a kisnyúltól...
Mivel van főállásom, az időm nagy részét az viszi el. Csak a kívülállók hiszik, hogy a tanár nyolctól délig, rosszabb esetben kettőig bent van a suliban, semmit nem csinál, aztán hazamegy, lógázza a lábát, vagy feketén halálra keresi magát (ahogy azt egy volt főiskolai évfolyamtársam mondá, akinek az édesanyja tanár volt... vajh, milyen lehetett, ha a gyermeke ilyennek látta?).
Reggel hét-negyed nyolc körül érek a suliba, és többnyire kettő után végzek (néha jóval kettő után). A tanítással, felkészüléssel, javítással általában tíz-tizenkét órám meg el a napból (egyszer egy fél évig öt percre pontosan vezettem - akkor nem voltam ofő, és napi 11 és fél órát dolgoztam átlagban, de a papíron csak napi nyolcat volt szabad bevallani). Általában este nyolc után szoktam belekezdeni a fordításba, és attól függően, hogy bírom, dolgozok éjfélig, éjjel kettőig. Akkor viszont muszáj lefeküdni, mert fél hatkor csörög az óra. Segít, hogy délutánonként igyekszem egy fél óra-egy óra pihenést beszúrni. Hétvégeken pedig kialszom magam, olyankor akár hétig-nyolcig is ellustálkodom (igaz, van, amikor hajnali háromkor-fél négykor küldöm magam aludni, hogy most már elég legyen, mars az ágyba!)
Egy könyvre általában három hónapot kérek és kapok. Nem merem kevesebbre vállalni, mert vannak napok (pl. tegnap és ma), amikor képtelen vagyok rávenni magam a fordításra. Ilyenkor persze lemaradok, aztán pedig kapkodhatok... az nagyon nem jó. Mint a rossz diák, mindig megfogadom, ezentúl másként lesz, aztán marad minden a régiben.
30-50 éjszaka alatt végzek ki egy könyvet.
Megéri?
Nem tudom, csak azt, hogy
1/ imádom csinálni.
2/ ha nem imádnám is... a fizetésemből nemigen tudnék megélni, szóval mindenképpen kellene valami mellékest keresnem...
Akkor már miért ne olyat, amit szeretek és élvezek?

2010. november 8., hétfő

Álomvilág... (2)

Az üveggömb leesett és összetört.
Megkezdődtek a gimnáziumi évek... zöld köpenyben.
Ki is néztek rögtön az első napon.
Újabb törés.
A felsőbb osztályba járó fiúk különös, általam a mai napig kegyetlennek tartott tréfája következett.
Ezt sohasem tudtam kiheverni.
És a végső csapás: bekerültem az évfolyam legjobb magyarosai közé, és az első irodalomdolgozatnál döbbenten szembesültem a ténnyel: megszűnt a fogalmazóképességem.
Filmszakadás!
Soha, még magamnak sem mertem bevallani, milyen árat követelt tőlem a gimnázium négy éve és a viszonylagos jó tanulmányi eredmény.
És ami segített túlélni...
Hosszú-hosszú sötéten pergő filmkockák után megjelent a fény az alagút végén.
Álomország lassan újra felépítette magát.
Én fokozatosan eltűntem a főhős szerepéből, de megjelent Ő. 
Eleinte csak egy szőke srác, esendő, hétköznapi, aki fokozatosan nyerte el mai alakját.
A szereplők jöttek-mentek az évek során, ám ő maradt, és egyre tökéletesebb lett.
A kőszikla, akire mindig támaszkodhatok.
Csak épp nem Acheronnak hívják.
Ma fejeztem be Kenyon Sötét Vadász (Dark Hunter) sorozatának tizedik részét, és csak most,  a RÍT fórumán folytatott beszélgetés kapcsán döbbenten rá: saját Acheront teremtettem magamnak... mikor is? Legalább 25 évvel ezelőtt. Hiszen az én kősziklám is atlantiszi. Szőke (mint én... voltam), olyan képességei vannak, amiket néha még én is alig hiszek el, pedig én alkottam. Azért szeretem annyira Acheront, mert az én hősömre hajaz! Még most sem akarom elhinni.
Az egyetlen különbség, hogy az én hősöm nem halhatatlan testbe vagyon zárva. Újra és újra leszületik, egy bizonyos időponttól emlékszik is a korábbi életeire, rendelkezésére áll az összes korábbi tapasztalata (hajrá reinkarnáció!), és természetesen mostani életében, ebben a testben érte el a tökéletességet, és képes használni összes atlantiszi képességét. 
És a jelleme!... Minden megvan benne, amit Ashben is imádok. Vagyis Ashben van meg minden, ami olyan szerethetővé teszi az én kősziklámat.
Akkor most kibe is vagyok menthetetlenül és visszavonhatatlanul szerelmes?
Most sajnálom csak igazán, hogy nem tudok írni!
De talán majd egy következő életemben...

Álomvilág...

Álomvilágban élek!
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen.
Volt egyszer, hol nem volt egy kicsi lány, aki bármit csinált is, sohasem volt jó. Ügyetlen volt. Béna. 
Nem tudom, kire ütött ez a gyerek. Biztos, hogy nem az én lányom vagy! Még viselkedni sem tudsz! Szégyellem magam miattad... és ez így ment vég nélkül.
Mit tehet ilyenkor az ember leánya?
Teremt magának egy világot, amelyben minden szép és jó, amelyben ő az ügyes, az első, a legjobb, akire mindenki felnéz, akinek minden sikerül, aki... ó, igen, tökéletes!
Nem igazán tudok visszaemlékezni, mikor kezdődött, de alsóban már vagy olvastam, vagy álmodoztam, esetleg olvastam, majd a hősöket segítségül híva álmodoztam.
Eleinte osztálytársak és olvasmányok szereplői voltak a társak. Néha filmekből léptek ki, hogy kövessék a legjobbat... engem.
Ha éppen nem cukrásznak készültem (annyi fagyit ehet, amennyi csak belefér), akkor híres feltalálónak.
Felsős voltam, amikor megismertem Gorkijt és a gyerekkorát. Roppant mód tetszett nekem, hogy sokat olvasott, és híres író lett. Szaladtam is a magyartanáromhoz dicsekedni, én is folyton olvasok. Lehet belőlem író?
Komolyan készültem is az írószerepre Az osztály egyik legjobb fogalmazója voltam. Nem volt nehéz belekezdeni az első (és egyben utolsó) regényembe, melynek főhőse természetesen én voltam, szereplői az osztálytársaim. S habár akkoriban a para ismeretlen fogalom volt (legalábbis azokban a körökben, ahol én mozogtam), de nekem máris megjelent néhány egészen különleges tulajdonságom, amely alkalmassá tett a főhős (és nem főhősnő) szerepére. Az egyik legrokonszenvesebb természetesen az volt, hogy ott jelentem meg, ahol akartam, nemigen kellett buszra szállnom hozzá. (Hol volt akkor még Harry Potter és a hoppanálás?)
Aztán rákaptam az indiános könyvekre. Kell-e mondanom, kik lettek az új hősök.
Nyilvánvaló volt, csak egyetlen foglalkozással teljesíthetem be a hős szerepét: ha indián törzsfőnök leszek!
Csi Szo (Karl May) szőke volt, Pocahontas lány. Nincs itt semmi gond. A hátsó udvarban gyakorolgattam a késdobálást (az áldozatokat szépen elástam a szomorú fűt alatt :D), elolvastam mindent, amit  az indiánokról találtam, és az álomvilág hősei közt megjelent Asszovaum (Gerstacker: Az indián bosszúja), Magua (aki nálam pozitív hős), és maga Winnetou, akit aztán lekörözött Gojko Mitic és az általa alakított Osceola. Ők egyébként önálló életre keltek, családot alapítottak, magyar és német rokonságra tettek szert, és a mai napig léteznek Álomországban.
Nyolcadikos voltam, amikor megkaptam a szemüvegem, és ezzel komoly törést szenvedett főhősi pályafutásom...

2010. november 6., szombat

A nagy meglepetés... Roberts

Mielőtt fordítani nem kezdtem, nem mondhatnám, hogy tömegével olvastam a romantikus könyveket. Csak amikor rákaptam az ízére, lepődtem meg néha, hogy ettől vagy attól az írónőtől már olvastam. A kivételek között volt Nora Roberts. Igaz, róla sem tudtam, hogy nagyüzemben gyártja a könyveket, de a Quinn-fiúkat még én is ismertem... imádtam. Amikor aztán belemerültem a romantikába, és aha-élményként megéltem, hogy az angol tudással akár az írónők honlapját és egyéb romantikus oldalakat is meg lehet érteni (mint kiderült, a legtöbb országban a műfaj roppant népszerű, és véletlenül sem tartozik a lenézettek közé, mint nálunk), böngészni kezdtem. Így derült ki, hogy Nora megírta a folytatást, Seth történetét. Onnantól kezdve folyton azt lestem, megjelent-e már. Akkoriban az e-könyv még az idegen fogalom volt számomra, az onlány rendelés valami ijesztő dolog, így hát fel sem merült bennem, hogy akár angolul is elolvashatnám. Eljött a nap, amikor leadtam a soron következő Garwoodot (akkor még kinyomtatva a kiadóban), és izgatottan vártam, kapok-e újat. Kaptam. Nagy alakú, kemény fedeles, csodaszép borítós könyvet. Ránéztem a címére, aztán még egyszer, most már a dedós, "bogarásszuk ki betűnként" módszerrel, de jól láttam. Nora Robertset tartottam a kezemben... és igen! Seth történetét!!! El sem akartam hinni.
Hazaérve azonnal lekaptam a polcról az első három részt, és nekiláttam újra elolvasni. Nagyon jól akartam fordítani. Úgy, hogy senki se vegye észre, más fordította, más a stílus. Végig, amíg dolgoztam a könyvön, ott volt mellettem az első három rész. Újra meg újra fellapoztam, kerestem a megfelelő jelzőket, a szereplőkre jellemző szavakat, szófordulatokat, és... imádtam minden percét. Csak címet nem találtam neki. Leadni is az eredeti címén adtam le, mert úgy éreztem, azt nem szabad bántani. De a szerkesztő azt mondta, nem lehet. Hazafelé a három könyv címét ismételgettem és keresgéltem. Seth is révbe ér végre, csak ez járt az eszembe, és alig értem haza, már telefonáltam is vissza a szerkesztőnek: Biztos rév. Évekkel később tudtam meg, hogy a Reader's Digest válogatásában már egyszer megjelent a rövidített változata Hazatérés címmel. De jó, hogy a leadáskor még nem tudtam!

És egy érthetetlen szerkesztői (?) módosítás:
Ötvenévesen Cameron Quinn még mindig úgy nézett ki, mint egy igazi bajkeverő, írtam, nem hiába olvastam el legfeljebb ezerszer Cameron történetét. Ehhez képest a könyvben ez olvasható:
Ötvenévesen Cameron Quinn még mindig úgy nézett ki, mint egy igazi suhanc.
Több mint nyolc év telt el a megjelenés óta, és én a mai napig képtelen vagyok ezt az egy szót megemészteni. Valahányszor meglátom, a guta üt meg. Honnan? Hogyan? Mi járt a szerkesztő fejében, amikor ezt leírta? Vagy a nyomdában szórakozott valaki? Próbálom magam elé képzelni az ötvenéves suhancot, de... 


 
Seth Quinn végre hazatért.
Hosszú utazás volt. Egy drogfüggő anyával terhelt nehéz gyermekkor után végül a Quinn család fogadta be és a három Quinn testvér nevelte fel szeretettel és odaadó gondoskodással.
A felnőtt férfi híres festőként tér haza Európából, és végleg letelepszik Maryland partvidékén. Körülötte ott van Cam, Ethan és Phillip, a feleségeik és gyerekeik, az egész kiterjedt Quinn-klán meghitt zűrzavara. Végre újra otthon lehet a kék-fehér öreg házikóban, ahol a mólónál mindig ringatózik egy hajó, a tornácon hintaszék, és az udvaron kutya játszik.
De sok változás történt, mióta elhagyta Saint Christopher városát – köztük a legizgalmasabb Dru Whitcomb Banks jelenléte. A nagyvárosi lány, aki virágüzletet nyitott a tengerparti városkában, függetlenségre vágyik, és igazi kihívásnak tekinti, hogy gazdag és befolyásos kapcsolatai nélkül is boldoguljon az életben. Seth újabb kihívást jelent számára – olyat, amelynek nem tud ellenállni.
Vihar készülődik, mely próbára teszi kapcsolatukat. Dru a múltja miatt óvakodik egy újabb csalódástól és nem könnyű elnyerni a bizalmát. Seth a múltja miatt egy zsarolás céltáblája lesz. A titok, melyet évek óta rejteget, kitöréssel fenyeget, veszélyeztetve új életét és új szerelmét…

2010. november 1., hétfő

És a többi... Buchanan 7.


Julie Garwood izgalmas, szenvedéllyel és kalandokkal teli romantikus krimijében ismét találkozhatunk a népszerű Halállista hőseivel. Sophie Rose, a kemény és elszánt újságíró apja Bobby Rose, a nyájas, elbűvölő és jóképű úriember, aki azonban történetesen hírhedt tolvaj is. Amikor a neves chicagói napilap, ahol Sophie dolgozik, ragaszkodik hozzá, hogy írjon egy expozét szélhámos apjáról, a lány megtagadja, otthagyja az állását, és egy kisebb lapnál helyezkedik el. Itteni munkája során nagy bűnügyek helyett kénytelen beérni helyi hírességekkel, mint például az öt kilométeres futóversenyek többszörös győztesével, akinek egyik ismertetőjegye egy bolondos piros zokni. Mindössze ez a piros zokni, Sophie névjegyével a belsejében az, amit William Harrington, a futóbajnok után találnak, akit az alaszkai Prudhoe Bayben ér a szörnyű halál. Az alaszkai rendőrök tudni szeretnék, miért vitte magával Harrington Sophie névjegyét. A csalhatatlan szimatú Sophie egy jó sztori reményében útnak indul északra. Nem is sejti azonban, hogy útja során milyen veszélyek leselkednek rá. Egy sikertelen merénylet után az FBI testőrt állít mellé a nyers, ám roppant vonzó Jack MacAlister személyében. A zord alaszkai vidék megpróbáltatásai közepette amolyan kénytelen-kelletlen szövetséget kötnek egymással, amelyet tovább bonyolít feltámadó érzéki vágyuk. Hamarosan azonban rá kell döbbenniük, hogy az életük forog kockán, mert ellenfeleik semmitől sem riadnak vissza, hogy megőrizzék titkukat.

A nagy csalódás... Buchanan 6.


Jordan Buchanan boldog, amiért fivére és legjobb barátnője egymásra talált. Az esküvő nagyszabású eseménynek számít, ráadásul történelmi jelentőséggel is bír, hiszen egy Buchanan és egy MacKenna esküszik egymásnak hűséget. Két ősi család sorsa fonódik egybe. Minden rendben is zajlik, amíg meg nem jelenik MacKenna professzor, aki azt állítja, őt is meghívták a jeles eseményre. A bogaras történelem professzor "rossz vérről" beszél, kibékíthetetlen, a középkorba visszahúzódó családi viszályról a két nemzetség között, és a kincsről, melyet a Buchananek raboltak el a MacKennáktól. Bár Jordan érdeklődését felkelti a professzor elbeszélése, vádjait, melyek szerint a Buchananek megbocsáthatatlan gaztetteket követtek el a MacKennák ellen, gyanakvással fogadja. Amikor Noah Clayborne azzal vádolja, hogy Jordan saját biztonságos csigaházának foglya, a lány elhatározza, bebizonyítja, hogy férfi tévedett. Kalandos utazásra indul a texasi poros és unalmas kisvárosba, Serenitybe, hogy bizonyítékokat keressen a professzor kutatási eredményeinek igazolására vagy megcáfolására. Nem is sejti, hogy ármány és veszély leselkedik rá, amely árnyékként fogja követni egészen bostoni otthonáig, és az életére tör. Nagy hatalommal bíró bűnöző, évek óta a mélyben lappangó titok, egy váratlan szerelem, mely minden védőbástyát lerombol... 


    Nem is kérdés, hogy Garwood hősei közül Brodick és Noah Clayborne (esetleg az őse, Cole Clayborne - Ha eljő a tavasz) magasan kiemelkedik. Az egyikbe feltétlenül beleszeret egy romantikus lelkületű hölgy ). Mivel nekem a Buchanan sorozat volt az első Garwood élményem, természetesen Noah volt az első nagy szerelem (aztán persze jött a többi, ráadásul nem csak Garwood létezik a világon ). Már az is csalódás volt, hogy kötetről kötetre kevesebbszer szerepelt, de amikor végre megkapta a sokak által várva várt saját történetet. Háááát... valljuk meg, eléggé laposra, sótalanra sikeredett. Még szerencse, hogy Noah így is Noah maradt.

Buchanan 5.



Kate MacKenna sikeres lány Charlestonban (Dél-Karolina), de most mintha maga a sors fordulna szembe vele, méghozzá halálosan. Miközben az egyik barátja birtokán van, ahol egy feltűnni vágyó festőnő kiállítására készülnek, Kate-et majdnem megöli egy robbanás. Amikor hazakerül a kórházból, mellbe vágja a hír, hogy veszélybe került sikeres illatszergyártó cége, amelyet ő alapított. Kiderül, hogy elhunyt édesanyja a céget használta fel ellentételként egy hatalmas kölcsönhöz, amit három héten belül vissza kell fizetni. Később Kate-et fölhívja legjobb barátnője, Jordan Buchanan, aki egy kisebb műtét miatt kórházba kerül Bostonban. Kate azonnal elindul a barátnőjéhez, hogy a bajban támasza legyen. Amikor végre megtudja, hogy Jordan meg fog gyógyulni, Kate olyasmit tesz, ami egyáltalán nem jellemző rá: egyéjszakás kalandba bonyolódik Jordan bátyjával, Dylannel. Amikor magához tér, hazautazik, és elhatározza, visszatér a megszokott életéhez, és megmenti a cégét. De a balsors folyton közbeszól.


 Ez a könyv nem az enyém volt. Nem véletlen. Inkább a régen vágyott Váltságdíjat (és A titkot) választottam, és nem bántam meg. Talán nem szép dolog más munkáját bírálni, de miért pont most javulnék meg?
"Jordan mindig szexgépnek nevezte legidősebb bátyját." - írja a fordító, elárulva, hogy még véletlenül sem olvasta a Halállistát, melyben benne vagyon a Buchanan testvérek sorrendje: Theo, Nick, Alec, Dylan, Mike, Jordan, Sydney, Zack. (Lehet, hogy csak én hiszem, hogy a fordítói munkához hozzátartozik az előzmények ismerete is -- persze, csak ha lehetőség van rá.) Az angol eredetiben older brother , azaz báty szerepel. Ez a baki azért érdekes, mert amúgy később többször is szerepelnek Dylan bátyjai, ami ugye elég érdekes, ha ő a legidősebb.
Be kell vallanom, mivel angolul olvastam (azt hittem, én fogom fordítani), eredetileg eszembe se nagyon jutott, hogy kezembe vegyem a magyar változatot. Kicsit belenéztem, hogy összehasonlítsam a saját fordításommal (az első nyolc fejezetem kész volt, mikor kiderült, hogy nem az enyém:), aztán letettem. Csak akkor vettem elő újra, amikor a fórumon az egyik lány értetlenül kérdezte, mi a manó az a "betámítson". Én sem tudtam, ezért előkaptam az angol változatot megnézni...
> I didn't like the idea of any man coming to save the day...
     Nem kedvelem az ötletet, hogy bárki csak úgy betámítson és megmentsen…

Talán beállítson akart lenni. Mindenesetre kíváncsiságból továbbolvastam egy-két oldalt, és amikor vagy tucatnyi kisebb-nagyobb eltérést találtam, ismét letettem a könyvet. Álljon itt egy-kettő.

> "Jordan can't make me do anything I don't want to do." (Jordan semmire sem tud rávenni, ha én nem akarom.)
   - Jordan egyáltalán nem bírt rá semmire. Én akartam megtenni.
> Ha. Of course she could... (Haha. Dehogynem tud... - mármint rávenni a bátyját bármire:)
   Haha! Naná, hogy Jordan volt...
> but she was… comfortable with Dylan. (...kellemesen/jól érezte magát Dylannel.)  
   ... de olyan kényelmesen érezte magát Dylannel.
> It was a reasonable conclusion. The man was grinning like an idiot. (Ésszerű következtetés volt, hisz a férfi úgy vigyorgott, mint valami idióta.)
   Ez volt az egyetlen ésszerű következtetés. S ráadásul úgy vigyorgott, mint valami idióta.
> Kate couldn't believe how disgruntled she became. (Kate el sem hitte, milyen rosszkedvű lett a látványtól.)
   El sem tudta hinni, hogy mennyire undorodik a látványtól.
> (What did she care about his love life?)  Apparently far more than she wanted to, she admitted. (Nyilvánvalóan sokkal több, mint szeretné, ismerte/vallotta be magának.)
   (Mi köze a másik szerelmi életéhez?) Aztán bevallotta, hogy sokkal több, mint amennyire vágyik.
> …she went to a hardware store, got what she needed, and impressed her roommate by doing it all herself. (… elment egy vasboltba, megvette, amire szüksége volt, aztán egyedül fel is szerelte, lenyűgözve ezzel a szobatársát.)
   …elment egy vasboltba, megvette, amit kellett, és addig győzködte a szobatársát, amíg az fölszerelte a reteszt. (kis különbség, nemdebár?)
> Don't sell her short, Kate. (Ne becsüld le, Kate!)
   - Ne akard felületesnek beállítani, Kate!
> I was having too much fun watching you get all riled up. (Túlságosan jól szórakoztam azon, ahogy figyeltem, hogyan húzod fel magad.)
   - Mert igen jól szórakoztam azon, hogy téged figyel telek, amint ideges vagy.

És mindez alig több mint két oldalon. Itt feladtam, bár ennek fényében valószínűleg érdekes lenne átböngészni a könyvet.

ui.: kíváncsiságból rákerestem: betámít jelentése - betoppan (megint tanú'tam valamit)

És a többi... Buchanan 3.-4.



Avery Delaney egész életében arra törekedett, hogy maga mögött hagyja a múltját. Alig háromnapos volt, amikor pénzsóvár anyja elhagyta. Nagyanyja és Carolyn nagynénje nevelte fel. Tizenegy éves korában tanúja volt nagyanyja erőszakos halálának, majd őt magát is lelőtték, és halálra szánva magára hagyták. Csodával határos módon mégis életben maradt. A támadója egy floridai börtönben tölti büntetését. Az átélt drámai élmények nem múltak el nyom nélkül Avary életében. Mivel éles eszével képes a rendelkezésére álló adatokat rendszerezni és megfelelő következtetéseket levonni, ezért elemzőként dolgozik az FBI-nál. De képességeit rövidesen egy olyan ügyben kell felhasználnia, amely fájdálmasan közelről érinti. Avery munkamániás nagynénje biztosra veszi, hogy a ( reményei szerint hamarosan ex-) férje szerzett neki beutalót a Colorado hegyei közt megbúvó luxusüdülőbe. Eleinte vissza akarja utasítani, de végül úgy dönt, hogy megérdemel egy kis pihenőt a reklámvilág gyilkos versenyében. Sikerül rábeszélnie unokahúgát is, hogy csatlakozzon hozzá. De Carolyn sohasem érkezik meg az üdülőbe. Egy elbűvölő mosolyú, kellemes modorú, de aljas terveket szövő, jóképű idegen hamis ürüggyel elcsalja egy elszigetelt hegyi villába. A férfit Monknak hívják, és hírhedt bérgyilkos. A csekély rendelkezésre álló nyom alapján próbálja Avery megtalálni és megmenteni Carolynt és ... kicselezni a profi gyilkost, aki egy őrült, gyilkos bosszúra vágyó nő eszköze egy gondosan kitervelt összeesküvésben. 



Julie Garwood legújabb műve, a Halállista ördögi vadászatra hívja olvasóit. A chicagói nyomozónak, Alec Buchanannek felajánlják, hogy lépjen az FBI szolgálatába. Előbb azonban teljesíteni kell egy utolsó megbízatást: a testőr szerepét kell betöltenie a gazdag örökösnő, Regan Hamilton mellett. A csinos szállodatulajdonos-nő talán halálos bajba keveredett. Regan sejti, hogy akkor kezdődött minden baj, amikor beleegyezett, hogy segít újságírónő barátnőjének leleplezni az önjelölt gurut, aki a magányos nők közül szedi áldozatait. Valószínű, hogy a minden hájjal megkent Dr. Lawrence Shields felelős egyik rajongója haláláért. Abban a reményben, hogy sikerül valamilyen bizonyítékot találni ellene, Regan jelentkezik Shields szemináriumára. Az ismerkedési esten Shields megkéri a résztvevőket, hogy írjanak egy listát azokról az emberekről, akik fájdalmat okoztak nekik. A terapeuta meg is kérdezi a hallgatóitól: jobb lenne-e a világ, ha ezek az emberek nem léteznének többé? Regan is megírja saját halállistáját. Amikor azonban elhagyja az összejövetel színhelyét, valaki megtámadja, és elveszi a papírjait. Regan névsora egy őrült gyilkos kezébe kerül, aki úgy dönt, hogy valósággá teszi a halállistát. Amikor a listáján szereplő első ember meghal, majd újabb listatag kerül a halottasházba, Regan döbbenete rémületbe csap át. Úgy tűnik, a kegyetlen gyilkos a nő minden lépését figyeli, Regannek azonban biztonságérzetet ad feltámadó és viharossá fokozódó vonzalma Alec Buchanan iránt... Izgalom, feszültség és finom humor jellemzi Julie Garwood legújabb regényét.

És a többi... Buchanan 2.


Theo Buchanan igazságügyi minisztériumi ügyvéd. Egy díjátadó ünnepélyen rosszul lesz, kórházba szállítják, ahol a gyönyörű sebésznő, dr. Michelle Renard megmenti az életét. De nem csak élet és halál az, ami elcsábítja Theót - le kell lepleznie egy bűnbandát, amelynek tagjai mindent elkövetnek, hogy titkuk ki ne tudódjon. Fogjuk Klubnak nevezik magukat: négy fehérgalléros bűnöző. Tevékenységük következtében dollármilliók vándorolnak a Kajmán-szigeteken lévő bankszámlájukra. A csoport megegyezett, hogy addig nem nyúlnak a pénzhez, amíg 40 millió dollár össze nem gyűlik. Csakhogy vezetőjük, John kezdi elveszteni a lába alól a talajt. Felesége halálos betegsége kis híján csődbe jutattja. Tudja, mi a teendő, és barátaihoz fordul segítségért. Elhatározzák, hogy segítenek John feleségét megszabadítani szenvedésétől. De a kegyes halál és a gyilkosság közti határvonal könnyen elmosódik... Julie Garwood utánozhatatlan, az emberi lélek legnagyobb mélységeit feltáró stílusával alkotta meg legújabb regényét is, amelyben modern korunk bűnőzőinek mesterien megírt jellemrajzát tárja olvasói elé


A nagy kedvenc. 
Történelmi romantika (ezen belül a XI. századi skótok), a Regency kora,  vadnyugati történetek és a mai korban játszódó romantikus krimik - Garwood ezekben a műfajokban alkot, és mindegyikben van egy kiemelkedő könyve. A Buchanan sztorik közül a Kegyes halál viszi a pálmát, méghozzá magasan. Nekem mindegyik könyve tetszett, de a többi még csak meg sem közelíti Theo és Michelle történetét. Milyen kár, hogy  a fordító (angol szakos létére) kicsit sincs tisztában az amerikai jogrendszerrel. Szóval, akkor mi is a foglalkozása ennek a Theo gyereknek? Ügyvéd avagy ügyész??? Tudjátok mit, maradjunk az edzőnél...