2010. november 8., hétfő

Álomvilág...

Álomvilágban élek!
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen.
Volt egyszer, hol nem volt egy kicsi lány, aki bármit csinált is, sohasem volt jó. Ügyetlen volt. Béna. 
Nem tudom, kire ütött ez a gyerek. Biztos, hogy nem az én lányom vagy! Még viselkedni sem tudsz! Szégyellem magam miattad... és ez így ment vég nélkül.
Mit tehet ilyenkor az ember leánya?
Teremt magának egy világot, amelyben minden szép és jó, amelyben ő az ügyes, az első, a legjobb, akire mindenki felnéz, akinek minden sikerül, aki... ó, igen, tökéletes!
Nem igazán tudok visszaemlékezni, mikor kezdődött, de alsóban már vagy olvastam, vagy álmodoztam, esetleg olvastam, majd a hősöket segítségül híva álmodoztam.
Eleinte osztálytársak és olvasmányok szereplői voltak a társak. Néha filmekből léptek ki, hogy kövessék a legjobbat... engem.
Ha éppen nem cukrásznak készültem (annyi fagyit ehet, amennyi csak belefér), akkor híres feltalálónak.
Felsős voltam, amikor megismertem Gorkijt és a gyerekkorát. Roppant mód tetszett nekem, hogy sokat olvasott, és híres író lett. Szaladtam is a magyartanáromhoz dicsekedni, én is folyton olvasok. Lehet belőlem író?
Komolyan készültem is az írószerepre Az osztály egyik legjobb fogalmazója voltam. Nem volt nehéz belekezdeni az első (és egyben utolsó) regényembe, melynek főhőse természetesen én voltam, szereplői az osztálytársaim. S habár akkoriban a para ismeretlen fogalom volt (legalábbis azokban a körökben, ahol én mozogtam), de nekem máris megjelent néhány egészen különleges tulajdonságom, amely alkalmassá tett a főhős (és nem főhősnő) szerepére. Az egyik legrokonszenvesebb természetesen az volt, hogy ott jelentem meg, ahol akartam, nemigen kellett buszra szállnom hozzá. (Hol volt akkor még Harry Potter és a hoppanálás?)
Aztán rákaptam az indiános könyvekre. Kell-e mondanom, kik lettek az új hősök.
Nyilvánvaló volt, csak egyetlen foglalkozással teljesíthetem be a hős szerepét: ha indián törzsfőnök leszek!
Csi Szo (Karl May) szőke volt, Pocahontas lány. Nincs itt semmi gond. A hátsó udvarban gyakorolgattam a késdobálást (az áldozatokat szépen elástam a szomorú fűt alatt :D), elolvastam mindent, amit  az indiánokról találtam, és az álomvilág hősei közt megjelent Asszovaum (Gerstacker: Az indián bosszúja), Magua (aki nálam pozitív hős), és maga Winnetou, akit aztán lekörözött Gojko Mitic és az általa alakított Osceola. Ők egyébként önálló életre keltek, családot alapítottak, magyar és német rokonságra tettek szert, és a mai napig léteznek Álomországban.
Nyolcadikos voltam, amikor megkaptam a szemüvegem, és ezzel komoly törést szenvedett főhősi pályafutásom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése