2011. február 21., hétfő

füstölgök... 2.

Csak nem nálatok is megszületett a költségvetés? Nálunk is kellett húzni az intézményi igényekből.
Nem tudom, mennyire a költségvetés  a ludas. Én csak azt hallom, látom, hogy az önkormányzat létszámát felduzzasztották (igaz, előtte elküldték, akik már a szocik idején is ott dolgoztak), és felépült a csilivili pótépület is.
Ugyanakkor az oskoláktól 11,5-13 százalékot elvontak. Megszüntették az összes szakkört, korrepetálást, összevontak csoportokat, elküldtek embereket, elvették a túlórákat, akiknek még volt, az ofő pótlék kivételével megszüntették az összes pótlékot meg a munkaköz. vezetőket is (mármint a pozíciót, természetesen, nem a kollégákat:). Ha jól tudom (engem ugyanis nem érint), márciustól nem fizetik a vidékről bejárók bérletét. Nem tudom, mi lesz a vasúti 50%-kal. Ugye, már nem vehetem igénybe akármikor, csak nem tudom, hány alkalommal (6? 12? - mondjuk, amennyit én vonatozom...). A 6000 forintos étkezési utalványról még tavaly lemondtunk. Ruhapénzt(bruttó 12ezer forint/év, és hozz róla áfás számlát) szintén nem járt már tavaly sem. Könyvpénzt (bruttó 4000 Ft) tavaly még kaptunk. Azt most hagyjuk, hogy a nettó kétezer-valahány forintból még egy tankönyvet sem tudtam venni.
A legtöbb kollégának innentől kezdve mínusz órája van, és ez néhányuknál akár 15-20ezer forinttal kevesebb fizut jelent. Összevonták az informatika-csoportokat, ami azt jelenti, hogy az infósunk hirtelen csak félállásnyi órája van. Keres vele 45ezer forintot, ebből 10ezer a BKV bérlet, a maradék 35ezer az albérletre sem elég, és akkor kérdem én, mi a fütyfürütyből fog megélni???
Azt mondják, pótolhatatlan ember nincs. Ha mégis létezne, akkor a szabadidő szervezőnk lenne a legközelebb hozzá. 22 éve van a suliban, és elmondani, felsorolni sem lehet, mennyit dolgozott, mekkora terheket vesz le az ofők, a tanarak válláról (jó, néha rak is rá, olyankor puffogunk, de a mérleg pozitív serpenyőjében ezerszer több van, mint az a kis puffogás). Gyakorlatilag nem létezik számára lehetetlen, a szervezésben utolérhetetlen, pótolhatatlan; a gyerekek imádják; olyan profi szintre hozta a diákönkormányzatot, hogy volt olyan továbbtanuló diákunk is, aki az európai diákparlamentben (vagy hol a manóban) is képviselte Magyarországot (a nyelvtudása természetesen az angolosok jó munkáját dicsérte), és még hosszan folytathatnám a sort. Nos, vagy ő is beéri olyan 30-35ezer körüli fizetéssel (félállás), vagy mehet. Három éve van a nyugdíjig, és egyedül él. Szerinted? (Ha az elején csak füstölögtem, ezen szó szerint őrjöngök.)
És akkor a mi iskolánk még kivételezett helyzetben van. 
Művészettagozatosok vagyunk... még, és csoportbontásban tanítjuk a nyelvet... most még. A kerület legtöbb iskolájában már megszűnt a csoportbontás (a nyelvtanárok értik, milyen csuda jó is ez).
Nálunk még azt mondta az igazgató, hogy nem kérheti a kollégáktól azt, hogy ingyen helyettesítsenek. Sok iskolában nem kapnak pénzt az esetleges túlórákért, helyettesítésekért. Ha hiányzik a tanár, első-utolsó órák elmaradnak (amennyire én tudom, óra nem maradhat el), a többi órában vagy bemegy a tanár, és megtartja; vagy bemegy és semmit sem csinál, csak vigyáz a gyerekekre, vagy egyedül van az osztály és őrjöng.

Nálunk még meg tudják szüntetni a tagozatot és csoportbontást a nyelvnél. (Gondolom, erre júniusban kerül majd sor.) Utána valszeg jön az, hogy évfolyamonként összevonják az osztályokat, és egy nyolcosztályos suliba elég lesz nyolc tanár. Ha még mindig nem elég a pénz, akkor visszatérünk a régi szép időkbe, és lesz egy alsó meg egy felső tagozat egy-egy tanárral; súlyosabb esetben pedig jöhet az egy iskola-egy tanár, a palatábla, a suhintott leves...

Aktuális Hoffmann Rózsa, az oktatásért felelős államtitkár honlapjáról:
Színvonalas oktatás a hosszútávú gazdasági növekedés alapja - Ülésezett Brüsszelben az Oktatási, Ifjúság, Kulturális és Sport Ügyek Tanácsa
Első alkalommal rendezték meg a soros magyar EU-elnökség alatt az Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Ügyek Tanácsának ülését Brüsszelben. A középpontban az oktatás szerepe állt a közösség 2020-ig megfogalmazott célkitűzéseinek elérésében. Az ülést Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára elnökölte.
Hoffmann Rózsa a tanácsülést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta az oktatás és képzés kiemelten fontos szerepét az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek elérésében.

3 megjegyzés:

  1. Nem akartalak ingerelni, csupán önkormányzati pénzügyesként láttam milyen borzalmasan visszanyeste az állam a támogatásokat, mennyi vállalkozás ment csődbe, ezáltal kiesett az adóbefizetésük, és sorolhatnám. Egy harmaddal kevesebb bevételből kellene önkormányzati szinten hozni ugyan azt - iskola, óvoda, napközi, szociális gondozás, étkeztetés, orvosi ellátás, védőnő, könyvtár, kultúra - de ez nem megy. Húzni kellett mindenhol. Mi, hivatalnokok is mínusz két emberrel megyünk hónapok óta, gondolhatod, mennyire van leterhelve a maradék. Még küzdünk, pályázunk, toldunk foldunk, ügyeskedünk, de sajnos az adatok azt mutatják, bármennyire szeretnénk megőrizni az intézményeinket, ha állami szinten nem változik valami, képtelenek leszünk kigazdálkodni még a béreket is. Vagy megszorítunk, vagy negyven embernek szűnik meg az állása. Nehéz, de hidd el, fenntartói szemmel is nagyon nehéz.

    VálaszTörlés
  2. Nem ingereltél, eredetileg is eléggé magamon kívül voltam. Már csak azt szeretném tudni, hogy hová a manóba kerül az a rengeteg pénz, amit elvon az állam (és nem akarom azt hallani, hogy az előző kormány mennyit lopott, mert mindegyik kormány annyit lopott, amennyit csak tudott).
    Meg aztat is tudom, hogy bármely értelmes ország, legyen bármilyen rossz anyagi helyzetben is, sőt éppen azért, az oktatásba pumpálja a pénzt (meg az egészségügybe), mert tisztában vagyon vele, hogy művelt (és itt nem a diplomák számára gondolok, mert a kettőnek nem sok köze vagyon egymáshoz), egészséges emberek nélkül nincs haladás.
    Az elmúlt huszonpár évben annyit ártottak az oktatásnak, hogy 50-80 kellene a kiheveréséhez. Jelen pillanatban rosszabb a helyzet, mint az én oskolás koromban, és én idén, ha minden a tervek szerint halad, megütöm a fél évszázadot...
    Hová lehet még visszalépni?
    Magyarország jövőjét kockáztatjuk!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon igaz az utolsó mondat. Sajnos... :(

    VálaszTörlés