2014. augusztus 22., péntek

Vendégblogger: mia olvas 1.

Az ötletet Angitól loptam, az anyagot (a szerző engedélyével) a RÍT-ről, így biztos sikerre számítok. :D
Nem is kommentálom, tessenek olvasni.


Raine Miller: Meztelenül – [Blackstone-affér 1.]

Bámulatos! Mármint nem a könyv – mert az aztán minden, csak bámulatos nem… -, hanem, hogy a 21. században ilyen firkálmányt regényként ki- és főleg el lehet adatni. Eme „remekmű” írója ráadásul a „New York Times bestseller szerzője” vala. Szerény véleményem szerint ilyen „regényt” két rántás között minden ötödik háziasszony hirtelenjében össze tudna rántani.

Már a „regény” legeslegelső szava őszintén beharangozza, mit fog kapni a nagybecsű olvasó; „Szart…”
Igen, a „regény” így, ezzel a csúf szóval kezdődik… és nem mese, nem ámítás, mert a történetet meg a nyelvezetet tekintetve az olvasó pont egy ilyen gusztustalan nagy rakást is kap…

Szépséges amerikai hősnőnk Londonban tanul és aktfotózással szerzett kis pénzecskékkel sikerül elkerülnie, hogy éjjelente ne a Temze partján hajtsa le elbűvölő kis fejét egy kartondoboz-ágyra. Legjobb barátja egy meleg művész, aki ezeket a művészi aktképeket készíti róla. (Megfigyeltem, hogy a mai, nőknek írt regényekben a hősnőknek legalább egy meleg barátja van, gondolom ma már eladhatatlan egy erotikus történet minimum egy meleg barát nélkül…)

A „bestseller szerző” már az első oldalakon érzékelteti, hogy mire számíthat kedves olvasója. A kiállításon kőgazdag hősünk a képet látva azonnal belehabarodik hősnőnkbe és azonnal megveszi a róla készült művészi fotót. Így az első oldalakon még csupán a fotót birtokolja, de persze röpke pár oldal után már nem csak azt…
A kiállításon hősnőnk és meleg művész barátjának a magas művészetről folyó, intellektuális társalgása során főleg arról esett szó, hogy ki-kivel és mit csinálna… Jó meleg barát vigyorogva mondja, hogy szerinte jóképű hősünk az otthonában földöntúli szépségű hősnőnk képe előtt mit állna neki erősen rángatni... (és ez nem a drága nyakkendője lenne…) Végül jó meleg jó barát vágyakozva közli, hogyha jóképű hős hagyná, akkor ő most azonnal a raktárban művészi szinten játszana neki fúvós hangszeren … persze ehhez jóképű hős biztosítaná a furulyát…
Fájdalom, de „bestseller szerzőnk” a kifejezések terén nem használt finom célzásokat, hanem egyszavas alpári kifejezéseivel elvette szegény olvasótól a fantáziálgatás gyönyörét.

Elérkezett hőseink megismerkedése. Imádtam…! Hősnőnk éjjel taxi fogás reményében az út szélén billeg egy cipőnek átalakított aknalétrán. Sármos hősünk mellette terem és felajánlja, hogy haza reppenti négykerekű nemes angol telivérjén. Okos kis hősnőnk felháborodottan kijelenti, hogy csak nem képzeli, hogy beül egy idegen mellé, hisz’ lehet ő a Hasfelmetsző dédunokája is! Erre hősünk bemutatkozik, előhúzza jogosítványát és egy névjegykártyát, közben megjegyzi, hogy ő olyan elfoglalt, hogy amellett már nem jutna ideje gyilkolászni! Eme szavak, a jogosítvány és névjegykártya láttán éles eszű hősnőnk gyanúja azonnal elillan, és „ok, mehet a menet” (hm…) felkiáltással fáradtan rárogyott hősünk négykerekű angol telivérjének nyergére. (Rafkós mi? Akinek van egy neve, ehhez névjegykártyája, emellett sok munkája meg jogosítványa is van, az már rossz ember nem lehet…!)
A fejfájására teljesen idegen, de név és jogosítvány birtokában teljesen megbízható hősünktől kap gyógyszert, vizet és müzli szeletet. Ezután már eszes kis hősnőnk oly biztonságban érezte magát névjegykártyás, jogosítványos hősünk oldalán, hogy hamarosan a duruzsoló motorhang dallamától és a finom meleget árasztó fűtéstől elszunyókált…
Másnap egy frissítő futás közben hősnőnk azon elmélkedik, hogy azért a név és jogosítvány birtokában lévő gazdag hősünk csak egy ismeretlen… á, biztos azért volt ilyen felelőtlen, mert egy jó orgazmus hiányzik már nagyon neki! Ezek után szomorúan gondolja, hogy „annyira el vagyok cseszve”. (Ha te mondod kicsi lelkem… ki vagyok én, hogy ellentmondjak…?)

A „történet” folytatása is tele van ilyen könnyfakasztóan drámai fordulatokkal. Szépséges egyetemista hősnőnk szerencsére testi fejlődésben nem, de fájdalom, értelmi fejlődésben viszont megállt úgy 15 éves korában. Hősünknél sem hízelgőbb a helyzet. Meglett férfiember ugye, egy nemzetközi biztonsági cég tulajdonosa, de úgy viselkedik, mint egy pattanások nélküli, de még a pubertáskorban megrekedt, szenvedő suhanc.
A párbeszédek, a nyelvezet terén még rosszabb a helyzet, de tulajdonképp ezért is szépen megértik egymást. Egy-két nap után már nagy lesz a „szerelem”! Nem is tudnak másról beszélni és nem is tudnak semmi mást csinálni… De erről is kendőzetlen egyszerűséggel… felváltva azt a két szót használják, amit a nyulakra szokásos… amúgy ez nagyon találó is, mivel ugyanúgy viselkednek, mint azok…

Hősnőnk szülei intim együttléteit jó meleg jó barátjával is kitárgyalja, ami során eltűnődnek azon, hogy édes jó anyukája élete során férjeivel milyen sűrűn „prütykölhetett”… Drága gyermek…!

Hősnőnknek egyébként nagyon szerető édesapja van, imádja és óvja egyetlen ártatlan kis leánykáját. Amikor tudomására jut kapcsolata hősünkkel, akkor azonnal beindul nála a szülői óvó és féltő reakció! Felhívja hősünket és felpaprikázva belebődül a telefonba, hogy mit képzel, hogy éjjel-nappal azt csinálja egyetlen édes, ártatlan kis leánykájával, ami a nyulakra jellemző!!! Ez aztán az igazi kifinomult, kulturált kifejezésmódot használó és védelmező édes apuka! Aki így beszél a drága jó édes egyetlen ártatlan kislánykájáról, az csakis egy minta szülő lehet! Drága apuci…!

Többször is megajándékozta „írónő” az olvasót olyan kis aranyos, elbájoló jelenetekkel… Például mikor hősnőnk nagy hatalmú, sármos hősünk irodájában megjelenik, hogy ott együtt ebédeljenek. Hősnőnket a nagy létszámú kis szürke alkalmazottak kíváncsi tekintete kíséri miközben elvonul előttük. Hősnőnk okos kis fejében az a gyanú kezd körvonalazni, hogy még a mindig pubertás korban lévő, de már 32 éves cégtulajdonos hősünk az alkalmazottainak szétküldött egy körlevelet. Ebben arról értesíti őket, hogy barátnője azért jön ide, hogy azt tegye vele, amit a csecsemők tesznek nagy élvezettel az ujjukkal, csak hősünk a még nagyobb élvezet reményében a hosszú ujját inkább más hosszú testrészével helyettesíti… De kis aranyos és főleg értelmes gondolat, hát nem…? Végül is, hogy ne okozzon senkinek csalódást, hősnőnk ezt az ebéd előtt nagy élvezettel meg is tette!
Ezután a „történet” egy hatalmas csavarral bonyolódik; hősünk kapcsolatot akar, együttéléssel, esti vacsorafőzéssel, tévénézéssel és intim együttlétekkel. Ettől szende kis hősnőnk teljesen bepánikol. Azért ez sok… egy kapcsolatba ennyi mindent belesűríteni??? Mert ugye az intim együttlét (persze más, a nyulakra jellemző szóhasználattal…) – bárhol, bármikor, bárhogy, bármeddig – rendben van, na de a többi??? Tévénézés, vacsora meg együttalvás is?! Ez annyira iszonyatosan rémisztő és félelmetes!

Hősnőnk végül rettegve, de csak beadta a derekát és hősiesen vállalkozott arra az óriási megpróbáltatásra, hogy hősünkkel aludjon… Bepakolta az „ottalvós táskáját” – lehet, hogy tévedtem és lelki fejlődése nem 15, hanem 6 éves korában megrekedt – és elindult a nagy útra!
Ekkor derült ki, hogy hősünk egy testőrt küldött, hogy megvédje ártatlan kis hősnőnket a nagy és gonosz világ londoni veszélyeitől… ez már sok volt, ettől hősnőnk sokkos állapotba került és ezt sms-ekkel tudatta is hősünkkel.
Hogy én ezeket az üzenetváltásokat mennyire imádtam! Híven tükrözte azon megállapításomat, hogy hőseink szellemi szintje valahol a pubertás korban megrekedt…
Kis ízelítő ezekből; Hősnőnk; – pipa vok, +őrültél? Válasz a valamikori Különleges Erők egykori tagjától, ma nagyhatalmú, gazdag cégtulajdonos hősünktől; – +őrülök érted. Majd +beszéljük. Hiányzol naon. Hősnőnk; – a te gatyád van rajtam, na ezt kapd ki, öccsém! Nagyhatalmú hősünk; – feláll, mer elképzeltelek az alsómban.
Hősnőnk ezután is még mindig „zabos vok”, de azért hősünk tűzhala „cuki, kb oan, mint” sármos hősünk, de „beszóltál úh nincs több cumi”…, nagyhatalmú biztonsági főnök ezt nem hagyhatja szó nélkül és „akkor + jól kiporollak + csókollak és + kettyintelek. Behalok rajtad, bébi!!” csattanós választ ad, hősnőnk válasza erre; „álmos vok. Veszek be prlát és szundi. Felversz +halsz!!
Ez a társalgás két felnőtt ember között oan édi-bédi, odáig vok tőle!!!

Amikor pedig hősünk hazaért végre és kiteljesedhetett közöttük megint a „szerelem”, ennek lírai érzékeltetését annyira, de annyira szépen leírta nekünk nagy sikerű „bestseller szerzőnk”! Jött a melldagasztás kifejezés, aztán a nyulakra használatos két szó váltakozó használata, utána a négylábúak csóválható testrésze, ilyen meg sármos hősünknek is van, igaz ő ez nem csóválásra használja…
A végén mikor hősünk hősnőnk nevét extázisban „kaffantotta”, annak szende szeme könnybe is lábadt ennyi szerelemtől… sírt a lelkem. Én teljesen megértettem a kis drágát, ebben a helyzetben én is sírtam volna, igaz teljesen más okból…

Aztán később volt még biztonsági jelszó, meg döntés, hogy lassítanak… (Én ugyan az egyszerű kis elmémmel fel nem tudtam fogni, hogy miben nyilvánult meg ez a lassítás, talán abban, hogy lassacskán egymás testét pár nap után teljesen megismerték, de a másik személyiségéről fikarcnyit sem tudtak… beszélgetni még nem beszélgettek egymással, csupán a nyulak intenzív szokásait utánozták minden félórában, meg utána esetleg a kávéfőzésről meg elvétve holmi evésről esett szó… Igaz, egy ilyen őszinte, gyönyörű szerelemben elég ez!)

Na és itt is sejtelmes utalások vannak holmi régmúltban történt sötét bántalmazásokra mindkét hősünk életében. Van pszichológus is, e nélkül tuti nem lenne hiteles az érzelmi sérülés könnyfakasztóan szomorú valósága…
A „történet” szívfájdítóan szomorú szakítással ér véget. Izgatottan várom a folytatást, amiben remélhetőleg még több csavaros fordulattal és még az előzőnél is több érzelemmel örvendezteti meg olvasóit az „írónő”, telis-tele a tőle elvárható gyönyörű kifejezésekkel…

A könyv végére én is szerettem volna bántalmazni valakit, főleg „bestseller szerzőt”! Na, nem szexuálisan, hanem a marokra fogott kis háztartási bárdommal… talán jót tenne a fejének pár csapás… ártani biztos nem ártanék vele, de talán használna…

Elolvastam azt a rövid kis ismertetőt az írónőről. Állítólag a két fantasztikus fia sosem kérte, hogy az anyjuk olvasson fel a könyveiből, aki ezért mérhetetlenül hálás is nekik! Mi a fene! Ez vaj’h miért lehet…? Én pedig azt szeretném látni, hogy a fantasztikus gyerekei olvassák a jó édes anyukájuk idióta firkálmányait és utána szeretném látni a fantasztikus fiúk ábrázatát…!

Nem hiába mondják, hogy Amerika a lehetőségek hazája! Szent igaz! Tuti recept a meggazdagodáshoz unatkozó háziasszonyok számára; két muffin sütés között ülj le gyorsan valamit firkálni! A történet receptje egyszerűbb, mint egy csokis muffiné! Végy egy nagyon jóképű, nagyon gazdag hőst, akinek múltjában valami sötét titok lappang és ez azóta minden éjjel kísérti álmában. (Mondjuk öt évesen erősen megrángatta húga szőke copfját, aki ezt a traumát sosem heverte ki, ami abban nyilvánul meg, hogy felnőttként nem hajlandó két centisnél hosszabb hajat viselni!)
Másik hozzávaló a recepthez a nagyon gyönyörű hősnő, akinek múltját valami csuda szomorú – kizárólag! – szexuális bántalmazás csúf eseménye árnyékolja be, melynek fájdalmas feldolgozásában a pszichológusán kívül még hősünk is segít úgy, hogy félóránként – ez fontos!!! - bárhol, bárhogy, bármikor együtt hódolnak a szexuális szabadosság oltárán. Szóval kutyaharapást szőrével!
Elengedhetetlen még, hogy ismerj és sokat használj különböző vulgáris kifejezést, alpári káromkodást, ezeket add gyönyörű hősnő és sármos, nagy hatalmú milliomos hős szájába! Minden obszcén beszéd megengedett - sőt kötelező! –, bárkiről is legyen szó, ez alól még a jó édes anyukájuk sem kivétel, a siker érdekében róla is illik pár ocsmány viccet megengedni…
Feltétlenül kell még minimum egy meleg barát, akivel minden, de minden szégyenletes és szörnyű dolgát és minden intim titkát megoszthatja hősnőnk, mindezt kellően obszcén megfogalmazásban. Mondanom sem kell, hogy hőseink számára az egymás iránti mérhetetlen, őszinte vonzalom és a csuda nagy szerelem szóbeli kinyilatkoztatását kötelező csakis durva, trágár kifejezések használatával megtenni! E nélkül hiteltelen az egész erotikus románc!

Ezzel kész is a sikeres amerikai szaftosan pikáns „irodalmi” muffin! Falni fogják! A siker pénzzel dagasztja az addigi sovánka háztartási kosztpénz összegét, a hírnév meg egy-kettőre bejuttatja muffin sütő háziasszonyt az irigyelt és elismert New York Times bestseller szerzők hallhatatlan kiváltságosai közé!

2014. augusztus 18., hétfő

Érdemes?



Amikor felvetődött a téma címe: „Olvasó emberként/olvasóként mi dühít fel leginkább egy könyvben?”, nagyvonalúan legyintettem: Engem? Semmi. Bolond lennék dühöngésre pazarolni az időmet és az energiámat. Legfeljebb az bosszant, hogy… ja meg az, amikor… és az is, ha… és ez így folytatódott, míg a lista hossza kezdett aggasztó méreteket ölteni. Hűha, tényleg ezt csinálnám? Ilyen lennék? Na, jól kinézünk! A nagy pozitív gondolkodó. :P
A gond csak az, hogy akkor nem írtam fel, mi dühít… most meg semmi sem jut eszembe.* :(
Illetve majdnem semmi.

Mi dühít fel olvasó emberként?

Az igénytelenség. Ha semmi mást nem írok, ez akkor is elmond mindent.
Sokan lenézik azt a műfajt, amelyben alkotok, amelyet olvasok. Az utóbbi nem izgat különösebben, a lényeg, hogy jól érzem magam. Akinek nem tetszik… na, az úgy járt. :D 
Az előbbi érzékenyen érint, mert nagyon komolyan veszem a munkám, akkor is, ha annak az eredménye csak (!) „egy kis romantikus semmi-könyv”. Nem mondom, hogy hibátlanul dolgozom. Vannak szándékos „elfordításaim”, mert szerintem az úgy magyaros, és vannak bődületes tévedéseim… nem vagyok rájuk büszke, de! Igyekszem mindig a lehető legjobbat kihozni magamból. Keresek, kutatok, kérdezek, utánanézek mindennek, amiben bizonytalan vagyok. Ehhez képest őrjöngeni tudok…
- ha fércművet kapok a pénzemért;
- ha olvasóként olyan hülyének néznek, hogy télen csak téli borítós, nyáron csak nyári borítós könyveket veszek, ezért összevissza adnak ki egy sorozatot (amely állítólag nem függ össze, ezért, igaz, így az első kötetben tizenkilenc éves anyuka a harmadik kötetre visszafiatalodik tizenhét éves ártatlan leánnyá, de a lényeg, hogy nem függnek össze a sorozat kötetei még az író szerint sem:)
- ha egy sorozatnak kiadják a 2., 3. és 4. kötetét, de nem jelentetik meg az elsőt és az ötödiket;
- ha félbehagyják a sorozatot;
- ha két külön sorozat részeit teszik egy kötetbe (legfeljebb széttépem, vagy kettőt veszek belőle);
- ha egy könyvet a kiadó úgy megcsonkít, hogy az előszó mindjárt el is tűnik, mint szürke csacsi a ködben (nem féloldalka volt), és a hét oldalas (A4) első fejezetből egy oldal lesz, igaz, ide legalább írtak egy olyan bekezdést, amelyik az eredetiben benne sincs, elhaláloztatva a nagyit, aki az eredeti műben vígan él még ebben a fejezetben;
- ha bármi módon megcsonkít;
- ha tele van nyomdahibával a könyv;
- ha már az első olvasáskor szétesik egy könyv...
- ...s ha engem bunkóznak le, mert minőséget várok el a pénzemért. Ebből következik, hogy (majdnem) meg is értem a kiadókat, ha beérik a silány minőséggel, elvégre ha az olvasó is beéri, miért erőltetné meg magát.
Klasszikus példája ennek egyik kiadónk, amely a manapság népszerű... hm... szóval népszerű könyveket, gyakran felejthető minőségű fordításban, méregdrágán; szemét módon akciózik, jól kitolva az olvasóival; a fordítók sem lehetnek biztosak benne, hogy megkapják a pénzüket; belekezd sorozatokba, majd félbehagyja őket; az olvasók feszt panaszkodnak, hogy milyen szemetek... és veszik a könyveiket. Innentől kezdve miért ne engedhetné meg magának a kiadó, hogy szemét legyen?

sugar-crusted French toast
(cukrozott bundáskenyér)
Hirtelen ennyi jutt eszembe - de lehet, hogy később majd folyamatosan kiegészítem -, és akkor csak megemlítettem a félrefordítások kimeríthetetlen tárházát, és itt elsősorban olyan félrefordításokra gondolok, amely csak sima szótározás vagy Google kérdése lett volna. Például nem először találkozom a reggelire fogyasztott „francia pirítós”-sal. French = francia, toast = pirítós, csak nem vesztegetjük mán a drága időnket a szótárra. (Én a klasszikus Scotch bakim óta nem kockáztatok.) Gondolom, ezek az emberkék a „running water”-t futó víznek fordítják, a guinea pig guineai malac lesz az ő olvasatukban, az irigység zöld, és így lesz a pacsiból „adj egy ötöst”. :(
Give me a five.
(Pacsit!)
Nem csak olvasóként, fordítóként, hanem angoltanárként is a hajamat tépem a mostanában elharapózó Mr./Mrs./Miss (és társai) XY megszólítás és tegeződés párosítása olvastán. Számomra ez egyszerre árulkodik az angol kultúra és a magyar nyelv hiányos ismeretéről.
A Mr./Mrs./Miss (és társai) XY az angolban is „formal”, azaz magázás, de magyarul sem veszi igazán jól ki magát, amikor egy tizenéves azt mondja:
- Helló, tanárnő! Emlékszel még rám?
Nem! Ez bizony sokkal magyarosabb, ütősebb is (jobban átadja a gyáva gyilkost, aki esztelenül öl ugyan, de annyira nem tökös, hogy a volt tanárát tegezze) így:
- Helló, tanárnő! Emlékszik még rám?
Szomorú, mert szegényedik a nyelv, ha úton-útfélen indokolatlanul tegezünk.

S hogy lett a cím az, ami? Gondolom, mindenki vágja rá a választ.
Tudok változtatni bármin azzal, hogy őrjöngök?
Kinek ártok véle?
Érdemes?


A témában írtak még:

Anaria: Amikor Anaria olvasás közben átmegy Morgó szerepébe
Andi: Dühöngések és sikolyok? :)
Bea: Gonosz könyvek? - avagy mitől megyek a falnak olvasás közben
Catriana: Én is dühöngök egy kicsit
FFG: Témázunk - avagy mivel üldözhetnek a kopaszság felé...
Ilweran: Fogjatok le, mert falhoz vágom - avagy mi az, ami leginkább dühít egy könyvben?
Laura Arkanian: Repül a nehéz könyv
Nima: Dühítő
PuPilla: Jelige: dühítő
reea: Amitől még egy könyv is a falnak megy
Szee: Témázzunk! - Balfaszkodás
Zenka: Könyvek, amiket a sarokba hajítottam

Később még bővülhet a lista. :)
____________________________
* Elolvasgattam az eddig bejegyzéseket. Minden megvan bennük, amit én is írhattam volna, ha eszembe jut. 98-99%-ban egy srófra jár az agyunk, s azt a mindössze egy-két százalékocskát az teszi ki, hogy nagyrészt olyan könyveket fordítok, amelyekkel blogoló társaimat ki lehet kergetni az világ. Többségében meg is értem őket (kedvelem ugyan a romantikát, de ettől még látom a hibáit), csak épp, ahogy említém, ismerem az általam befektetett munkát.
S mint azt úton s útfelen hangoztatám: olvasóként átlapozhatom a nekem nem tetsző részeket (annak reményében, hogy lesz nekem tetsző rész is:), de fordítóként... ;)