2015. április 20., hétfő

Anekdotázunk?

"Mert legalább egy könyves sztorija mindenkinek van" - írja PuPilla. Erre én itt töröm a fejem vagy egy hete, és semmi. Létezik, hogy majd' fél évszázadnyi könyves múlttal egy jó történetem se legyen? (*irul-pirul*) Végül egyhetes agytúráztatás után feladtam. Tetszik-nem tetszik, ez a kör kimarad, mert az egyetlen soványka "sztori" még elsős koromból származik, annak is csak farka vagyon, mert a füle eszembe sem jut. Ki tudja, mi késztet egy ártatlan, hétéves leányzót arra, hogy a finom, kemény fedelű Gőgös Gúnár Gedeonnal jól fejbe csapja a padszomszédját. S hogy az úriemberek már a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején is ritkaságszámba mentek, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ominózus ifjú ember válaszul meglendítette a tisztasági csomagját, és jól képen mázolt. No, szaladtam is bőgve a tanárnénikhez, de a sunyi gonoszok viszonylag rövid faggatózás után rájöttek, hogy a dolog úgy kezdődött, hogy Zolika visszaütött, és cseppet sem sajnáltak, sőt valószínűleg csak azért nem kaptam intőt, mert harci sebtől vérezve így is halálra voltam rémülve. Mondanom sem kell, végtelenül fel voltam háborodva eme tanári közönyön, már csak azért is, mert nagyon helyesen éreztem, hogy én vagyok a saras. A rövid csetepaté emlékét pedig a mai napig őrzöm a bal szemöldökömön vágás (csini szőrhiány) formájában, a tisztasági csomagban ugyanis olló volt, s ha csak egy kicsit lejjebb talál el...

Mivel ez soványka zsákmánynak tűnt, úgy véltem, itt a legjobb alkalom, hogy népszerűsítsem egyik kedvenc szerzőmet. Engedélyt kértem s kaptam a GABO kiadótól egy "rövid" könyves részlet közlésére.

[Darius] Épp a birtokot járta be új tiszttartójával, Purchase-szel, amikor Goodbody érkezett lihegve és izzadtan.
Már az is meglepte Dariust, hogy a végtelen türelmű, csendes és szinte láthatatlan inas túlmerészkedett a valaha rendezett kertek biztonságán. Az azonban, hogy az út nagy részét láthatóan futva tette meg, egyenesen megdöbbentette.
– Mi történt? – érdeklődött. – Ég a ház? Vagy a mosónő túlságosan merevre keményítette a gallérjaimat?
– Uram – zihálta Goodbody. – A könyvei.
Darius megdermedt.
Csak azokat a könyveket hozta magával Londonból, amelyekről úgy vélte, szükség lehet rájuk, ha utána akar nézni valaminek a gazdasággal kapcsolatban. A könyveket a hálószobájában tárolta, ahonnan Goodbodyt kivéve mindenkit kitiltott.
Ez azért történt így, mivel a legcsekélyebb mértékben sem bízott Lady Charlotte-ban. Könnyen el tudta képzelni, hogy a lány ezernyi bosszantást tervel ki, amellyel kellemetlenkedhet neki, különösen, ha a buldogot is segítségül hívja.
Daisy jól idomított és jó természetű kutyának tűnt. Ám egy buldog, különösen, ha fiatal, szorgos állat tud lenni. Ha nem üldözhet patkányokat, talál magának más rágcsálnivalót.
Csak nem jutott be – vagy engedték be – a hálószobába?
– Mi van a könyvekkel? – kérdezte nagyon nyugodtan.
– Néhány ládányi érkezett belőlük ma délelőtt – felelte Goodbody. – Nem értesítettek róla, uram, különben azonnal szóltam volna önnek. Én is csak nemrég szereztem róluk tudomást, amikor véletlenül elmentem a könyvtár előtt. Láttam, hogy a ládákat kinyitották, és Lady Charlotte a könyveket rakosgatja. – Az inas egy pillanatra elhallgatott. – Nem az én tisztem, hogy egy hölgynek megmondjam, mit tegyen, de nem voltam biztos benne, uram, hogy tájékoztatta-e a hölgyet a szisztémájáról.
Darius kevesebb, mint két tucat kötetet hozott magával. Ezek elfértek egyetlen utazóládában.
– Néhány ládányi könyv – mormolta, miközben rossz előérzet lett úrrá rajta.
– Igen, uram. A mennyiségből ítélve, a teljes könyvtára megérkezett – mondta Goodbody. – Minden kötet.
Darius gyűjteménye több száz könyvet tartalmazott. Sok ritkaság is akadt köztük, és néhányuk pótolhatatlan volt.
– De én nem küldettem értük – értetlenkedett. – Biztos vagyok benne, hogy… Ó, az ördögbe is!
Az anyja. Biztos az ő mesterkedése van e mögött. Az akarata ellenére szolgákat küldött a Beechwood-házba, hogy előkészítsék Dariusnak. Ezek a nem kívánt szolgák a hét elején visszatértek Londonba. Anyja vagy tőlük, vagy kiterjedt levelezése által bizonyára értesült róla, hogy Lady Lithby kézbe vette a Beechwood-ház rendbehozatalát.
Anyja egyszerűen úgy döntött, hogy utána küldi a könyveket.
Anélkül, hogy vele megbeszélte volna.
Szokás szerint.
Gyakorlatilag attól a pillanattól fogva, hogy megszületett, Dariusnak erővel kellett kikövetelnie az őt megillető helyet, különben háttérbe szorították, elnyomták a körülötte lévő erős egyéniségek. Ha nem volt jelen, hogy kiálljon magáért, az anyja döntötte el, mi a jó neki.
Most pedig becses könyvei egy olyan nő kezében vannak, aki nyilvánvalóan úgy vélte, Darius életéből hiányzik a szenvedés és a megpróbáltatás, és szilárdan eltökélte, hogy változtat ezen a helyzeten.
Darius felpattant a lovára és vágtatva indult vissza a házba.

* * *
Darius berobbant a könyvtárba, aztán dermedten megtorpant.
Lady Charlotte a könyvtári létra közepe táján állt a kezében egy könyvvel. Ruhája poros volt és pókhálók tapadtak rá. Csipkés főkötője bizonyára fehér volt valaha. Most inkább szürkének tűnt, és a haj, amelyet óvnia kellett volna, kiszabadult a fogságából, és a szőke fürtök a lány tarkójára tapadtak. Kötényének szalagjai csodásan gömbölyű fenékre lógtak, amelynek formája – hála az izzadságtól nedves bőrre tapadó fehérneműnek – tantaluszi kínokat okozó tökéletességgel kirajzolódott a ruha alatt.
Apró porcica ragadt a lány lábbelijének talpára, arra a rövid szárú cipőre, amely túl gyengének tűnt ahhoz, hogy cipőnek lehessen nevezni. Dariusnak fogalma sem volt róla, minek hívják. Csak annyit tudott, hogy megmutatja a boka vonalát, és a harisnya kis részét is megpillantotta, amikor a lány felnyúlt, hogy a helyére tegye a könyvet.
Beléptére Lady Charlotte kurta pillantást vetett rá, s csak utána emelt fel egy könyvet a létra legfelső fokáról.
– Valami baj van, Mr. Carsington? – érdeklődött kedvesen. – Talán kigyulladt a serfőzőház? Vagy netalán felfedezte végre, hol bujkálnak a beígért patkányhordák? Szegény Daisy unatkozik.
Darius elszakította a tekintetét a hölgy fenekéről és bokájáról, és a kutyára nézett. A buldog a létra mellett feküdt és szorgosan rágcsált valamit. Nevének hallatán reménykedve felpillantott.
Darius a mancsai közt lévő valamire meredt.
– Az ott egy könyv… könyv volt, amit rágcsál?
– Fordyce Prédikációi.
Darius lélegzete egy pillanatra elakadt, de aztán megnyugodva fellélegzett, és beljebb sétált a könyvtárba, a ládák közti keskeny ösvények közt kígyózva.
– Az nem az enyém – állapította meg. – A gyűjteményemben egyetlen prédikációskönyv sem található.
– Miért is nem lepődtem meg? – mormolta a lány.
Bár Darius hallása jobb volt, mint a legtöbb emberé, úgy tett, mintha nem értette volna a lány szavait.
– Elnézést, hogy mondta? – lépett közelebb a létrához.
– Nem az öné, ez csak természetes – mondta érthetőbben Lady Charlotte. – Sohasem engedném meg Daisynek, hogy megrágja az ön valamelyik könyvét. A prédikációskönyv az enyém, de amint látja, Daisy sokkal több élvezetet talál benne.
Valami kattant Darius elméjének mélyén, de a gyakorlatilag az orra előtt lévő formás fenék elhomályosította a gondolatait.
– Akkor bizton remélhetem, hogy azt is udvariatlanságnak tartaná, ha Daisy lepisilné valamelyik könyvemet? – kérdezte.
Lady Charlotte halk, fuldoklásszerű hangot hallatott. Nevetett volna? Vagy csak port lélegzett be? Darius egy kicsit közelebb húzódott a létra egyik végéhez, hogy a lány arcába nézhessen. Nem látta rajta a nevetés jeleit.
– Természetesen azt sem engedném meg soha – nyugtatta meg Charlotte a férfit.
Darius ismét a lány arcára nézett. Nem értette a viselkedését… de tény, hogy az esze nem is járt valami fürgén. Látta, hogy az orcája kipirult. Látta, hogy néhány szőke hajfürt a homlokára tapadt. Látta, hogy vékony verítékréteg borítja az arcát és a nyakát.
Nem volt szokatlan, hogy egy úriember izzadni lát egy előkelő hölgyet. De leginkább akkor látta őt ilyen állapotban – maga fölött, maga alatt vagy maga mellett –, amikor heves csatát vívott vele szeretkezés közben.
Dariust elöntötte a forrósság, s ágyékát egyáltalán nem ismeretlen érzés bizsergette meg.
Ne vesztegesd az idődet! – intette le a nemi szervét.
De az nem hallgatott rá. Csakis a meleg, nedves női testre koncentrált. Esze sem segített. Elméje a feldúlt ágyon fekvő zilált és felhevült nő képeit vetítette elé.
– Mit csinál azon a létrán? – kérdezte bosszúsan. – Ezernyi szolga tüsténkedik a házban. Nem az lenne a dolga, hogy egy karosszékben ülve limonádét kortyolgasson és ugráltassa őket?
– Már ellenőriztem a munkájukat – felelte higgadtan Lady Charlotte. – A londoni szolgák épp csak megmutatták a seprűt a padlónak, és azt még takarításnak is nevezték. Meghagytam a mi embereinknek, hogy rendesen csinálják meg, mialatt én szétválogatom a könyveket. De más dolog a takarítás, és más a könyvek elpakolása. Nem mindegyik szolga tud jól olvasni, némelyik meg épp csak egy kicsit. Egyszerűbbnek tűnt, ha én magam csinálom.
Kézfejével megdörzsölte a homlokát, piszokcsíkot hagyva maga után.
– A könyvek elrakása kemény munka – jegyezte meg Darius. – Vörös az arca, és izzad is.
– Egy úriember nem vesz észre ilyesmit – pirított rá Lady Charlotte.
– Honnan vette ezt a képtelenséget? – csodálkozott Darius. – Ez pontosan az a fajta dolog, amit egy férfi észrevesz.
– De én úriembert mondtam.
– Az úriemberek is férfiak – vont vállat Darius. – De azt hiszem, arra gondol, hogy úgy kellett volna tennem, mint aki nem veszi észre. Ez is egyike azoknak az ostoba társasági szabályoknak.
– És ön nem hisz a szabályokban – állapította meg szárazon a lány.
– Nem jobban, mint ön – vágott vissza Darius. – Tudom, hogy az is a szabályok ellen való, hogy egy hölgy kétkezi munkát végezzen, ön mégis saját maga rakja helyére a könyveket.
– Azt akartam, hogy rendesen legyen megcsinálva – lépett le Lady Charlotte a létráról. Kezében Homérosz Iliászát tartotta. Darius kíváncsi lett volna, tudja-e, mi az.
Nem hitte, hogy a lány tanult volna görögöt. Rendkívül ritka kivételektől eltekintve – mint például sógornője, Daphne esetében –, a klasszikus nyelvek nem tartoztak a hölgyek neveltetésének tantárgyai közé. Tapasztalatai szerint, minél magasabban állt egy hölgy a társadalmi ranglétrán, annál kevésbé számított a neveltetése, sőt az intelligenciája.
– Kíváncsi lennék, hogy ön szerint hol van egy görög erotikus eposz megfelelő helye – mondta Darius.
Lady Charlotte lepillantott a kezében tartott könyvre, és reakciója elárulta Dariusnak, hogy ő sem ért jobban görögül, mint Darius az egyiptomi hieroglifákhoz. Orcáján a rózsás pírt lángoló vörös váltotta fel, amely a nyakára is tovaterjedt.
Magas nyakú, sokfodros ruhát viselt, de elöl néhány kapcsot kipattintott, így nyaka és alatta egy vékony sáv láthatóvá vált. Az ingváll valaha keményített anyaga most petyhüdten lógott. A lány elhúzta a nedves anyagot a bőrétől, és azzal legyezgette magát. A mozdulat felfedte keble domborulatát, és az ingerlő halmok közt csordogáló vékony izzadságpatakot is.
– A K alatt – mondta.
– K? – ismételte Darius értetlenül. Hirtelenjében csak egy dolog jutott eszébe, amely ezzel a betűvel kezdődik.
Nagyon is tudatában volt az enyhe pézsmaillatnak, amelyet azonban egyáltalán nem érzett kellemetlennek. Ellenkezőleg. Pontosan az a fajta illat volt, amely az állatvilágban arra késztette a kan kutyákat, hogy átássák magukat a kerítések alatt és átugorják a falakat: a tüzelő nőstény illata.
Előhúzta a zsebkendőjét.
– Talán szívesen letörölné az… ööö… a nem-izzadságot – nyújtotta oda a lánynak.
– Köszönöm – vette el Lady Charlotte.
Darius a polcokra nézett. Valami nem volt rendben, nagyon nem volt rendben, de eltompult agya nem tudta megtalálni, hol a hiba.
Darius kétségbeesetten próbált összpontosítani.
– K – mondta újra. – A görög G-vel kezdődik, az eposz E-vel… ahogy az erotikus is.
Lady Charlotte megtörölgette a homlokát a zsebkendővel.
– K mint külföldi – magyarázta meg a betűválasztást.
– K mint külföldi – ismételte a fiatalember.
A lány biccentett.
Darius körülnézett. Meglepetten pislantott egyet, aztán az egyik polchoz sietett, és a könyvekre meredt.
– Ábécé sorrendben rakta be őket – mondta színtelen hangon.
– Igen – felelte a lány vidáman.
– Cím szerint.
– Pontosan, kivéve a külföldieket. Először arra gondoltam, talán az írók neve szerint kellene rendezni őket, de úgy véltem, a cím alapján biztos könnyebben megjegyzi a könyveket.
Darius a lány felé fordult, aki nyilván azt hitte, mással van elfoglalva, ezért nyugodtan széthúzta maga előtt a ruhát, és a keble közti völgyet törölgette a zsebkendővel.
Muszáj megölnöm, gondolta Darius.
Ez túlment mindenen. Ez botrányos volt!
Darius összeszorította a száját, és igyekezett a polcokra koncentrálni.
– Rengeteg könyvet látok az A betű alatt – mondta kimérten. – A sérv leírása. A természet egyetemes rendszere. A természet és politika törvényeinek elemei.
– Ugye? Meglepő, hogy milyen sok tartozik oda – helyeselt derűsen a lány. – De az E betű alatt is szép számmal talál könyveket – lépett oda az egyik polchoz és olvasni kezdte: – Egy gyakorlatias gazdálkodó tapasztalatai. Egy részletes beszámoló az erkölcsi elveket érintő kutatásról. Egy szkeptikus vegyész feljegyzései. – Aztán egy másik polc felé intett. – De a T betűhöz is meglehetősen sok kötet került. Tanulmányok vagy tézisek erről meg arról.
– És K mint külföldi.
– Igen – bólintott ragyogó arccal a lány.
– Lady Charlotte!
– Könyörgöm, meg ne köszönje! Biztosíthatom, nagyon élveztem a pakolást.
Azzal visszaadta a férfinak a zsebkendőt, a Homérosz kötetet egy közeli könyvrakás tetejére tette, és otthagyta a fiatalembert.

(A GABO kiadó engedélyével)


Sztoriztak még:

Bill: Anekdakoták
Ilweran: Mert mindenkinek van legalább egy könyves sztorija...
Miamona: Ha én ezt a klubban elmesélem...
Nima: Ki írta? Vagy akkor mi a címe?
PuPilla: Mert legalább egy könyves sztorija mindenkinek van
Titti: Psssszt... Épp sztoriban vagyok...

Csatlakozott még:

Anaria: Kalandok a könyvek körül
Andi: Anekdoták - ...mert beszélnünk kell erről is
BookwormGirl: Könyves anekdoták
Nita: Ha én ezt egyszer elmesélem, avagy könyves sztorik
Zakkant: Könyves anekdoták

3 megjegyzés:

  1. Ugyan, hát egy sztori nem sztori? :D hovatovább: egy sztori az már legalább egy sztori ;)
    Mellesleg pedig, tényleg huhh, hogy nem a szemed szúrta ki :S :S

    VálaszTörlés
  2. Ezt most elképzeltem, hogy fejbecsapod a Gúnárral. Szegény könyv. De hálisten a te szemed épsége megmaradt :)

    VálaszTörlés
  3. Akkoriban még nem egészen úgy viszonyultam a könyvekhez, mint manapság (bár a keményfedeles GGG szerintem manapság is abszolút hatékony tud lenni:))) Ha csak fél olyan életrevaló és harcias lennék, mint kisleánynak, biztos karriert csinálnék. :D

    VálaszTörlés